A történet még gyermekkoromban kezdődött. Ebben a kis faluban laktak az apai nagyszüleim. Gyerekként nagyon is érdekelt, hogy miért is vannak szürke ruhás géppisztolyos őrök egy szögesdróttal elkerített, őrtornyokkal díszített területen. Annyit tudtam, hogy ott olaj vagy benzin van és az fontos, azért őrzik a fegyveres bácsik. A legszigorúbb a telepvezető volt, egy ránézésre mogorva pocakos, gyerekként nagyon is félelmetes ember. De amúgy a kultúrházban ő kezelte a vetítőgépet, így aztán lehet hogy nem is volt olyan mogorva sótlan alak, mint ahogyan azt gondoltam. Jó pár filmet köszönhetek így neki.
A neten fellelhető információk szerint 1972-ben létesítették a telephelyet 20 tartállyal és nem kevesebb, mint 2 millió liter üzemanyagot tároltak és őriztek itt tartályonként! Akkor matekozzunk. Az 40 millió liter üzemanyagot jelent összesen!!!! Ez egy olyan mennyiség, amit amúgy én képtelen vagyok felfogni a hétköznapi gondolkodásommal. De nem feledem, hogy stratégiai üzemanyag tárolóról van szó. Persze hogy ez aztán valójában mire lett volna elég, azt nem tudom. De jobb is hogy nem kellett megtapasztalnunk.
Aztán jött a rendszerváltás és már nem is volt olyan fontos ez a stratégiai olajtároló hely. Nyilván nem volt elég korszerű, vagy valami hasonló indokok játszhattak közre a megszűnésében. Vagy nem. De a lényeg, hogy megszűnt mint olajtároló működni. A helyre a jelenlegi tulajdonos egy nagyon érdekes és izgalmas konstrukciót álmodott, ami nekem kifejezetten tetszik. Egyenlőre még nem valósult meg. Mindenesetre elérkezett az idő, hogy végre belülről is megszemléljem a telephelyet. A 20 egykori acéltartálynak csupán a helye van meg, de így is roppan érdekes volt bejárni a helyszínt.
Na jó. A harmadik ugyan olyan tartályhely után már nem volt annyira izgalmas. Ekkor már azt kerestem, hogy mi az, ami esetleg más, ami megmaradt az eredeti építményből az előzőekhez képest. Fentről a széléről mondjuk klassz fotókat lehet csinálni a kedvesünkről, vagy fordítva, ha rá tudjuk venni, menjen fel az x+1-ik magaslatra.
Ezenkívül bandukolsz az egyenes aszfaltúton és jobbra sorakoznak a tartályok helyei.
Aztán a dombra felérve fordulsz, és ott van a többi tartály helye ugyan úgy. Alapvetően mindegyik egyforma volt.
Mivel kifejezetten tűzveszélyes anyagról van szó (ki gondolta volna…) külön gondoskodtak vízről az esetleges oltáshoz. Mindez a terület legmagasabb pontján található részre került. Szerencsére tudomásom szerint soha nem volt szükség élesben letesztelni hogy elég-e az ott tárolt vízmennyiség az oltáshoz.
De ugye ne feledkezzünk meg a tűzcsapokról sem (amikről az iskolában megtanultuk hogy valójában vízcsapok, szegény külföldiek akik magyarul tanulnak...) és a tűzcsap szerelvényekről. Minden egyes tartály mellett ott kellett hogy legyenek! Ma már csupán a dobozai állnak ott. Már amelyik... :(
Sajnos az őrtornyoknak hírmondója sem maradt, de réges-régi tűzoltáshoz használatos létra igen. Szerintem igazán megérné karban tartani, hiszen igazi különlegességekről van szó.
Nem túl változatos a hely, de egy kellemes délutánba simán belefért hogy erre jártam.
