Legutóbb elszalasztottunk egy elhagyatott hidroglóbuszt, mert egy hatalmas bozótos vette körül. Nem igazán volt kedvünk kullancsétekként dzsungelharcost játszani a sűrűben. Majd télen ismét erre járunk! :) Ezen morfondírozva vezetés közben felidéződött bennem az eddig felkeresett, megmászott, vagy kívülről megcsodált hidroglóbuszok sora. Na jó, ez így kicsit nagyképűen hangzik. Az a pár darab, amit megnéztem. Van köztük olyan, amelyiket ma már hiába is keresnénk. Úgy tűnik, én még jókor jártam arra. Vagy erre. :)

Voltam több víztoronyban is, de most nem azokon van a fókusz, hanem a Kojak nyalókára emlékeztető hidroglóbuszokon! Az első a sorban a legismertebb. Ezt szerintem kép alapján mindenki (fel)ismeri, aki kicsit is vonzódik az urbexhez. Nyilván jóval kevesebben vannak, akik bebújtak és fel is másztak. Hogy én? Felmentem-e? Mindjárt kiderül!

Egykori katonai város régi víztornyát váltotta ki, és békésen megférnek egymás mellett. Nincs veszekedés, vagy hangos szó. Egykor a múlt és jelen, ma már mindkettő a múlt. A helyet, az itt állomásozó szovjet csapatok használták (nem ők voltak az eredeti lakói), majd ezt követően vált szellemhellyé. Híres a környék, még külföldről is idelátogatnak fotózni. Úgy tudom, hogy hivatalos szervezett túrát is vezet már egy cég (de az épületbe nem mennek be) bemutatva viharos történelmét. De kanyarodjunk vissza a tornyokhoz. Első körben a régi víztornyot látogattam meg és onnan nézegettem, barátkoztam vele. Akkor még nem tudtam, hogy bizony valóban nyitva áll előttem és biztosan fel lehet menni!!! Ő volt az első hidroglóbuszom amit meglátogattam. :)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A bejárat kifejezetten hívogatja az embert, hogy menjünk csak be!

Egy kifejezetten tágas fémlétra vezet fel, amelyet egy védőrész is körülölel. Szóval semmi para, irány fel!

• 
• 
• 
• 
• 

Ráadásul pihenők is vannak közben, ahonnan lehet szusszanni és lefele nézegetni, hogy mennyit haladtunk felfelé. Illetve integethetünk bátortalanabb társainknak (amennyiben eljöttek velünk), ha bírják türelemmel az amúgy nem annyira tágas csőben való álldogálást. Hahó társaink és ilyesmi. :)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 

Közben meg lehet csodálni az apró kis érdekességeket. Például, hogy a csapoknál minden bizonnyal szivárgott a víz és azt stílusosan zöld színű műanyaggal próbálták meg befedni, „bombabiztos” drótrögzítéssel. Hát nem vagyok meggyőződve róla hogy ez így olyan hatékony lehetett… Aztán látható, hogy eredetileg lámpa segítette a hivatalosan erre járót. De a cirill betűs karcolatokat, már itt felfedezhetjük. Ahogy aztán másol is a felfelé tartó utunk során. A nyelvet értőknek lehet bogarászni a múlt üzeneteit!

• 
• 
• 
• 
• 

Aztán egyszer csak felértem a glóbusz torkáig. Ahogy lenéztem, bizony jó magasan lehetek. De felfelé a létrának már nincsen védőkorlátja tovább. Elgondolkozom. Felidézem amit a szomszéd építményből láttam. Tehát ha összeszedem a bátorságom és feljebb megyek, akkor kidughatom a fejem a gombócból, vagy akár derékig is kiemelkedhetek, de mibe kapaszkodok?! Elbizonytalanodtam. Matekoztam egy sort ott magányomban és eldöntöttem, hogy nem gyávaság, (vagy ha az, hát bevállalom) ha nem megyek tovább. Ésszerűbb, ha csinálok pár fotót és lemegyek. Így is tettem. Nem bántam meg. Szerintem rendben van, ha mindenki tudja, hogy hol van az a határ, amit még be tud vállalni és biztonságosnak érez.

• 
• 
• 
• 

Nekem akkor itt volt a határ. :)

A következő hidroglóbusz szintén egy katonai objektum vízellátását hivatott megoldani.

Egy a Magyar Néphadsereghez tartozó nagy katonai bázison találjuk, lakott településtől távol. Kissé karcsúbb, mint a fentebb bemutatott testvére és nem is olyan magas. Így aztán nem is érzem kihívásnak, hogy felmásszak a „gombóchoz”. A nagytesót megmásztam ameddig mertem, így már nem érzek késztetést a felmenetelhez.

• 
• 
• 
• 

A bejáratához azért felkapaszkodom és bebújok. Nem értem miért tették ilyen magasra. Talán azért, hogy ne mászkáljanak fel az unatkozó kiskatonák?

• 
• 
• 

Nem vagyok egy klausztrofóbb alkat, de nagyon szűk ez a cső, az biztos!  

• 
• 
• 

Hát erről akkor most ennyit…

A következő versenyzőnknél jártam legutoljára (a végére persze egy érdekességet hagyok), amely egykor egy komplett bányaüzemet látott el vízzel.

Kifejezetten hidegre és szelesre fordult az idő amikorra odaértem és az eső is megmutatta magát, de aztán szerencsére továbbállt. Szintén egy keskenyebb darab ez a glóbusz, de ennek már nem tették olyan magasra a bejáratát, mint a katonás tesójáét.

• 
• 
• 

Nem, ide sem másztam fel. Mondtam, hogy már nem érzek késztetést, nem érzem kihívásnak, hogy felmenjek. Így aztán be kell érnetek a lentről készített felnézős képekkel.

• 
• 
• 
• 

Bár most hogy belegondolok, milyen kilátás lehet onnan a tájra, kezdem sajnálni, hogy nem mentem fel…

Ééés végül, ezidáig utolsó (de nem időrendben!) hidróglobuszunk egy kidőlt, elfeküdt, lepihent állapotú különlegesség. Ráadásul nem gömbölyű forma, hanem buzogány. Bár nem tudom mi a hivatalos megnevezése. :) A fák sűrűjében rejtve pihen, de én észreveszem és már startolok is oda!

Nem is tudom honnan kezdjem a felfedezését! Az aljáról, vagy a felső végétől?! Bár mindkét felétől be lehet mászni, végül a szerintem logikusabb megoldást választom. Kezdem az egykori talpazatnál, a bejáratnál.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Érdekes hogy a gömbölyű társainak ovális bejárata volt, ennek a buzogányosnak viszont kerek. Van benne vajon bármiféle logika és ésszerűség, hogy így gyártották őket? Vagy egyszerűen más gyártó, más koncepció? Nem tudom, mindenesetre esővíz áll benne, így a lábfürdőt kihagyom.

• 
• 
• 
• 
• 

Természetesen bemásztam. Ezt nem szabad kihagyni!!!

• 
• 
• 

El is indultam felfelé azaz vízsztintesen, mert ebben már van érdekesség, kihívás és vicces is a szituáció.  Az a kép nem készült el, amikor kibukkanok a végén. Most jutott eszembe, hogy kellett volna ilyet is csinálni. Persze ez csak akkor lehetséges, ha van velünk valaki. Vagy állvánnyal, de az csalás, mert akkor nem is mászunk benne végig valójában. Az már csak pózolás. Ami nem baj, csak nincs benne a spontán, megismételhetetlen pillanat, ami különlegessé tehet egy-egy jól elkapott fotót.

• 
• 
• 
• 
• 

Na de elég az elmélkedésből, nézzük meg azt a buzogányt! Bár némileg több a növényzet mint a másik felén, nem lehetetlen feladat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

No, hát akkor kukkantsunk bele a csőbe a teteje felől is!

• 
• 
• 
• 

Eddig ezeket a hidroglóbuszokat volt szerencsém meglátogatni. Érthető módon a legelsőnek és az utolsónak bemutatottak az igazi különlegességek. De a kilátás miatt erősen elgondolkodtam írás közben, hogy érdemes lenne erre a bányaüzem felé járni még egyszer. Főleg, hogy volt egy magasabb vastorony is (rajta egy robbantás jelzővel) a közelben, amit a zord időjárás miatt meg sem kíséreltem meghódítani. Illetve egy nagy levegővel az elsőn, a nagytesón is felmenni...Hajjaj, megint erre kell járnom! :D

 

Már régóta a terveim között szerepelt – divatosabban a bakancslistámon volt – hogy egy hosszabb elhagyatott bányajáratba eljussak. Mert voltam már olyan elzárt, aztán valaki/k által kibontott járatban, amelyikben pár tíz métert lehetett haladni aztán a trutymós víz fogadott. Voltam  olyanban, amely nagyon régi volt, de sajnos nem is túl hosszú. Korából adódóan még csak nem is csillét használtak. Ugyanakkor kellően izgalmas és érdekes volt, de nem erre vártam. Aztán egy alkalommal egy igazán klassz bányajáratra bukkantam, de sajnos pár tíz méter után az onnan folydogáló patak teljes szélességben és jó hosszan elárasztotta a járatot. Gumicsizma nem volt az urbex csomagomban, a víz viszont piszok hideg volt, így esélytelen lett volna mezítláb túljutni azon a szakaszon. Sajnos fel kellet adnom. Voltam néhány olyan helyen, ahol pár méter után eltömedékelték a járatot (és nem bontotta még ki senki). Ezeken kívül voltam azért még bányajáratban amely kellően izgalmas volt, de az sem a klasszikus csillés kiépített bányajárat volt. Fura, ahogy ezeket írom, folyamatosan idéződik fel bennem hogy hol jártam… :D eszembe jutott az az eset is, amikor a Bakonyban egy próbafúrásos járatban is megfordultam. Ahol végül nem találtak semmit, így aztán nem is folytattak ott bányászati tevékenységet.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az első találkozásom kezdő urbexesként egy bányajárattal viszonylag hamar megtörtént. Azonban akkor még nem kapott el úgy a kalandvágy és felfedező kedv és csak félve világítottam be a kibontott hasadékon a teljes sötétségbe. Éreztem, ahogy kúszik bennem egyre feljebb a torkomig egy fojtogató, nyomasztó érzés attól a gondolattól, hogy bemegyek a nagy feketeségbe. Csábított már akkor is, de nagyobb volt a félelmem az ismeretlentől… Örömmel jelentem, hogy ez az érzés a múlté! (tudom, sok a duma... mindjárt jönnek a képek is, az is sok lesz...)

Elmúlt bizony, és telt múlt az idő is, lehetőség sehol. Arra nem volt alkalmam, hogy gumicsizmával felszerelve visszamenjek a fentebb említett bányába, a legelsőbe bejutni már lehetetlenség, így aztán csak kerestem-kerestem az alkalmat és a járatot. (Mert akik ismernek ilyen helyeket, erősen magukban tartják a feltalálási helyeket, érthető a hozzáállásuk persze.) Ami egyszer csak váratlanul az ölembe pottyant!

Azt azért fontos tudni, hogy az elhagyatott bányajáratok látogatása mindenféle háttértudás és felszerelés nélkül kimondottan veszélyes még urbex dolgokon belül is. Aki járt iskolába és néha még figyelt is az órákon, ezt könnyedén megértheti.

Szóval ott volt előttem egy elzárt táró, amit szorgos kezek egy nem túl nagy részen átjárhatóvá tettek.

Első kör a felfedezésé, hogy egyáltalán érdemes-e rászánni az időt. Hason kúszva a szűk résen a bogarak tömkelegével és fajtájával nem törődve (értsd: nem nézek körül, csak mereven előre, mert a lámpafényre kiemelt figyelmet fordítanak és kíváncsiak…)

jutok át a résen, majd hangosan tetszést nyilvánítok a látványnak, ami a falon túl vár. 

Mondjuk a hőmérséklet nem éppen igazodik az öltözékemhez, vagy inkább fordítva, :D a járaton kívül tombol a nyár… Ráadásul alapvetően nem bányába készültem, csak úgy alakult…  Pár fénykép a látottakról ízelítőnek és már kúszok is kifelé. A társam a képeket látva már rohan is a lámpáiért és 2 percen belül már mindketten bent vagyunk. :D Izgatottan elindulunk a sínek mentén az ismeretlenbe.

Oldalt egy külön csatornában futnak a vezetékek, illetve a falon.

• 
• 
• 
• 

Kivéve, ha éppen belóg….

Mivel nem értek a bányászathoz(sem), csodálkozva bámulom az extra látnivalókat, amik megtörik a járat monotonitását.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egykoron neonfénybe lépkedhetett aki erre járt. Nekünk viszont a velünk hozott lámpákkal kell beérnünk. A fejlámpát gyorsan le is veszem, mert a szálldosó rovarok előszeretettel játszanak vadászgép köteléket az arcom előtt. Később, mikor már elmaradnak, annyira belefeledkezem a látványba, hogy el is feledkezem róla hogy visszategyem.

Aztán elérünk az első ajtóhoz! Borzongató látvány! Főleg ha lejjebb vesszük a fényerőt a lámpáinkon. De mint azt a feliratokból megtudhatjuk, egykor távműködéssel nyitották-csukták. Most viszont nyitott ajtókkal várja, hogy menjünk tovább! Jó, azért még előtte csinálok egy rakat képet itt! :D

• 
• 
• 
• 
• 

Hamarosan újabb ajtóhoz érünk. Társamtól kissé lemaradva boldogan fényképezem agyon ezt is. Nem kevésbé horrorisztikus. Na jó. Talán egy kicsit kevésbé. A másik ütősebb. Visszafelé képeken láthatjátok. :D

• 
• 
• 

A kanyargó folyosó monotonitását nem csupán az ajtók szakítják, meg, hanem itt-ott egy beugró. Ahol nincs semmi tárgy, abban az esetben nem tudom kitalálni, hogy mi lehetett a valódi funkciója.. Egy pad? Na ne már! Tényleg?!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Aztán hopp! Némi sínhiány fedezhető fel. Mondjuk ezt nem az indiánok szedték fel, mint egyes vadnyugati történetekben, vagy banditák. Illetve lehet, hogy banditák voltak. Vagy inkább hívjuk őket tolvajoknak? Vagy az is előfordulhat, hogy az utolsó bányamunkások végkielégítés kiegészítése okán szedték fel? Nem tudhatjuk..

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Újabb ajtók távműködtetéssel és anélkül..

• 
• 
• 

Majd pedig… Ajjaj!!! Itt valami történt! Szerencsére nem amikor ott voltam... Mert bizony itt mozgásban volt a föld, láthatjátok:

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kissé megilletődve, de töretlen lelkesedéssel folytatjuk utunkat. Aztán egyszer csak ott lesznek a tejes zacskók. Ott a földön. Nem egy, nem kettő. A bányászok hagyták el? Vagy akik kibontották a járatot azok szemeteltek, vagy olyan kíváncsiskodók voltak azok, mint mi? Nem tudom, mi nem hoztunk magunkkal semmi ilyesmit. Fura.

• 
• 
• 
• 
• 

És ott a vége! Eddig jutottunk. Azaz falba ütköztünk. Persze nem szó szerint. Elfalazták a továbbjutást. Látszik, hogy valakik ezt is megpróbálták vagy inkább elkezdték bontani, de hamar feladták. Itt, ahogy megálltunk, feltűnt hogy mindketten kissé lihegünk. Hmmm… némi oxigénhiány? Na, akkor ne is időzzünk itt tovább, indulunk vissza!

Visszafelé már nem vagyok annyira izgatott, hiszen eljutottunk a „végéig” a járatnak, illetve ameddig el lehetett (és tanácsos volt). Ezért többször meg-megállok fotózni, próbálgatom a lámpámat ide-oda tenni hogy más megvilágításba helyezzem  a látnivalót, hátha sikerül egy jó képet készíteni.

Ez például nem sikerült! :D

Ezek talán kicsit jobban:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kipróbáltam, milyen lehet pirosban a lenti világ…

• 
• 
• 
• 
• 

Az öltözékre visszatérve. Rövidnadrágban, pólóban fáztunk? Fáztunk. A végén már nagyon. De nem érdekelt! Mert hihetetlenül jó érzés volt ezt a kalandot megélni, ráadásul igencsak kedves és klassz ember társaságában. Jövet olyannyira belefeledkeztem a beszélgetésbe (én vezettem), hogy visszafelé egy részen nem akartam elhinni, hogy ugyanarra megyünk vissza, mint amerre jöttünk, mert egyáltalán nem volt ismerős a környék. :D A képeket elnézegetve könnyen lehetséges, hogy visszatérek, hogy most már a képek elkészítésére is jobban koncentráljak, ne csupán a kalandot, a felfedezést éljem át maximálisan. Remélem a társam is erre jár velem ismét!

ui: Bizony jártam erre ismét, a bejegyzés worldbe pötyögése óta! :D Talán az új, és sokkal jobban sikerült képeket is megmutatom egyszer. Sőt, úgy alakult, hogy az eltelt időben egy másik bányajáratba is eljutottam valahol máshol. Hiába, ha egy "üzlet" beindul...:D

Nem-nem, nem fogok itt értekezést folytatni mindenféle kalcitokról, mangán-oxid ásványokról és társairól. Annál inkább a bányához tartozó egykori irodáról és amit még találtam. A bányarész amúgy kerítéskapuval lezárva, érdeklődés és idő hiányában oda nem mentem be. Na de az épületek…

Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy egy időben gyakran jártam arra és felöltött bennem a gondolat, hogy esetleg valami urbex élményt keressek a környéken. Nosza, térkép elő és hajrá kutakodás! Elég rövid idő alatt sikerült a bányát megtalálni a település határában (jó, tudom, nem nagy kihívás) és a műholdképen aprócska épületek is láthatóak voltak. No, hát akkor ha nem is fő célpontként, de ha éppen arra járok, érdemes lesz egy kis kitérőre megállni. Utólag is azt gondolom, hogy érdemes volt!

Egyáltalán nem vagyok képben a munkafolyamattal kapcsolatban és a gépek rendeltetését is éppen hogy csak sejtem. Így aztán gyermeki ártatlansággal és csodálattal tudom nézni ezeken a helyeken fellelhető elfeledett és otthagyott gépeket, avagy azok maradványait.

Jelen esetben azt a taktikát választottam, hogy a távolabbi épülettől haladok visszafelé. Gyorsan egy-két pillantást vetek arra a furcsa fémakármire ami mellett elhaladtam, éppen hogy csak döbbenten bekukkantottam a bozóttól védett helyre (amit ott találtam arról a végén emlékezem meg) és már ott is vagyok a leghátsó épületben.

Annyit látok, hogy itt fent ebbe a dobozba betették a bányászott követ és futószalag vitte le… Hű de velős megállapítás. Ideje megkomolyodnom. :D Pár kép a fenti majd pedig a lenti részről:

• 
• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 
• 

Azért az a doboz 3-as számmal nekem egy medencénél lévő rajtkövet juttatja eszembe...

Meglepetés 1.

Valaki még bent vicceskedett egy állati koponyával. Nem mondom, jól néz ki. Nekem az egyik „Kérem a következőt!” (Dr. Bubó) epizód jut eszembe róla. 

• 
• 

Egy ragadozó lakmározott itt, a többi csontot az épület mellett lelem fel. Esetleg valakinek van tippje hogy milyen állat lehetett? Mármint az áldozat.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

No, de menjünk tovább! A szabadban egy nagy rozsdás gépet találunk, amire fel is lehet mászni! (létra nélkül is megtettem volna…) Arra sikerült rájönnöm, hogy ezzel emelték, mozgatták a kődarabokat az épületbe.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A mérlegházban valaki egy mélyen szántó gondolattal ajándékozta meg az erre járót… Már-már tetszene, ha nem a falra firkálta volna. Nem tudom, hogy a fotel alaptartozék volt-e itt, mindenesetre találkozunk még ezzel a színnel, ha tovább megyünk.

Úgy tűnik, hogy megleltem a következő munkafolyamat helyét! Piros fotel pipa. :) De mi van beljebb? Oh! Beton asztalok!!!!  Hát nem az étkezőben járunk, az biztos!

• 
• 
• 

A másik épületrész előtt egy ismét - számomra - rejtélyes használatú gépet és egy igen csak impozáns látványt nyújtó asztalt találok.

Akkor fáradjunk is beljebb! Talán az öltöző lehetett?

• 
• 
• 
• 
• 

No, de fedezzük fel a legjobb állapotban lévő épületet is! Úgy tűnik, hogy itt folyt az adminisztráció, irodák voltak egykoron. A nyitott ajtó hívogat, hogy belépjek, itt már több helység is van. Az ablakon lévő matricából megtudhatjuk, hogy már ki nem őrzi az épületet. Ó, piros fotel ismét! Csináltam gyorsan egy szelfit, jól mutattunk a fotellel, mivel nagyon hasonló színű pólóban voltam. :D Az ágyak arra engednek következtetni, hogy egykoron 0-24 órában volt itt valaki. Esetleg egy MOL rajongó matricázta fel az ablakot? Emlékszik valaki hogy mikori ez a  matrica? Nekem ugyanis nem rémlik. De arra emlékszem hogy egy időben sok helyen lehetett látni. Talán az autókon?!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A többi helység kellően kifosztva és lerobbanva, majdnem üresen vár. Az az egy-két bútordarab még a fosztogatóknak sem kellett. Így legalább kicsit hangulatosabb maradt a hely. Megtalálom az a szobát is, ahol az őr felügyelte a mozgást. Már amit láthatott az ablakból…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Meglepetés 2.

No és az ígért extra meglepetés. Legalábbis számomra az volt. Az első épület oldalában erőteljesen a bokrok takarásában volt még egy nyitott helység. Gondolkoztam, hogy megéri-e nekem átküzdeni magam az ágak között. Miután a döbbenettől leesett az állam, megállapítottam, hogy egyértelműen megérte. Mert ilyet urbex helyen még nem láttam. Egy komplett kiváló állapotú névvel és dátumokkal, idézettel ellátott sírkő! Ki a búbánatos fene hozta ezt ide és miért?????

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nem kétséges, hogy nem bántam meg ezt a kis kitérőt, hogy erre jártam.

Az elején szeretném tisztázni, hogy soha nem játszottam a Halo sorozat egyik darabjával sem. Viszont nagyon fellelkesített az a hír, hogy a sorozat első évadját nálunk forgatták. A Madrigalon játszódó részekről látott képek azonnal feltüzelték a kisördögöt a fejemben. El kell oda menni és megnézni a forgatási helyszínt! És akkor még nem is láttam a sorozatot… Mert szeretem a filmeket és érdekes és izgalmas dolog olyan helyen járni egy kívülállónak, ahol egy filmforgatás zajlott. Ráadásul ez egy urbex helyszín!

Hogy hogyan jutottunk be és ki dolgokat nem részletezném. Extrán kalandosra sikerült a nap az biztos! De ott voltam, amit később a sorozatban viszontláttam! Izgalmas érzés volt látni, hogy mi a valóság és mi az, amit díszlettel oldottak meg. Az tuti hogy nagy felfordulás lehetett itt. Amúgy a földön sikerült fellelni jópár vaktöltény hüvelyt. Szóval nem csak „piff-puff”-ot mondtak a színészek felvételkor az ott zajló csata közben. :D

A középen lévő toronyszerűségre (funkcióját nem tudom) sajnos nem sikerült feljutnom. Egyszerűen nem találtam meg hogy honnan lehetne bemenni.

• 
• 
• 
• 

Viszont az „aréna” oldalán lévő lépcsőről jól belátható volt a forgatási terület. A hideg időjárás ellenére szívesen időztem ott, hiszen egyben láthattam az egész „arénát”, no meg persze klassz fotókat lehet innen készíteni kedvesünkről, ha velünk tart erre a kalandra.

• 
• 
• 
• 

Nézzük meg hogy nézett ez ki a filmben az Imdb oldalán (https://www.imdb.com/title/tt2934286/) talált fotókon:

• 
• 
• 

Illetve a Fancaps.net oldalán (https://fancaps.net/tv/showimages.php?16957-Halo_Season_1) fellelhető fotókon:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Azt hallottam egy hitelesnek tűnő forrásból, hogy nagyon régen egy Mustang farmer reklámot is forgattak itt. Aminek egy Ford Mustang volt az egyik szereplője, mint betörendő „vadló”. Vagy csak az autóról szólt volna a reklám?! A forrás hiteles, a forgatás megtörtént (egyéb hozzá fűződő történetet is kaptam, megsárgult fényképet is láttam), de hogy mit reklámozott, az lehet hogy az idők során kicsit megkopott az illető emlékezetében.

De térjünk vissza a Halo sorozathoz. Illetve egy másik helyszínhez, ami viszont már kockázatmentesebben is megközelíthető. Nehezen beazonosítható, viszont a neten találni nyomát annak, hogy valóban ott forgattak. Én is innen értesültem róla és ezért mentem oda. :D

https://www.kisalfold.hu/bulvar-celeb/2021/03/steven-spielberg-produkciot-forgatnak-gyorben

Az egyértelműen kijelenthetem, hogy ha nincs az újságcikk, akkor soha nem jövök rá, még ha éppen itt lenne dolgom, hogy itt forgattak bármit is a Halo-hoz… Csak simán a sorozat nézése alapján nem hiszem hogy bárki be tudta volna azonosítani ezt a helyszínt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Keresgéltem az Imdb képei között (https://www.imdb.com/title/tt2934286/), hogy vajon melyik készülhetett itt… Talán ezek közül valamelyik..?

Majd a Fancaps.net oldalon már könnyebb dolgom volt (https://fancaps.net/tv/showimages.php?16957-Halo_Season_1). A helyszínen történt látogatásomat követően már könnyebben meg tudtam tippelni, hogy melyik készülhetett ott. Persze nem minden esetben vagyok 100% biztos.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ez vajon hol készülhetett?! :D :D :D (szintén a Fancaps.net-ről származó fotó)

Én ezen a két forgatási helyszínen jártam. Tudom, van még hova ellátogatnom, ha minden ismert helyet fel szeretnék keresni. De egyenlőre csak erre a két helyre tudom azt mondani, hogy Halo forgatás szempontjából erre jártam.

Érdeklődőknek, aki nem olvasta volna még, egy érdekes beszámoló a forgatásról egy statiszta szemszögén keresztül:

https://www.sorozatjunkie.hu/2022/04/07/statiszta-voltam-a-halo-ban-irta-wintender/

 

Biztosan jártatok már ti is adott esetben gyilkosság helyszínén, csak nem tudtatok róla, hogy egykor az adott helyen mi történt. Én nem egészen így voltam jelen esetben. Tudtam, hogy az épület pincéjében történt az eset, de nem emlékeztem pontosan hogy melyik részén… Aztán amikor a bejegyzés miatt újraolvastam az újságcikket, döbbentem rá, hogy pontosabban hol…

Az épületnek amúgy elképesztő története van már alapból is.  Az 1800-as években épült az első része főúri megrendelésre, aztán több szakaszban emeletek kerültek rá, bővítették a palotát. Koronás fő is látogatott ide, és nem csupán ez volt a leghíresebb esemény, ami itt történt! Aztán más funkciót kapott az épület, majd a 2. világháború alatt kórházként funkcionált, mint oly sok hasonló palota, kastély akkoriban. A háború után hogy hogy nem, gyárrá alakították át…  No comment! Hajdanán, amikor teljes gőzzel üzemelt, több mint kétezren jártak ide dolgozni (de ne feledkezzünk meg az akkor igen csak gyakori jelenségről sem, amit úgy hívnak hogy „belső munkanélküliség”, szóval nem tudjuk pontosan hogy mennyi lehetett az aktív dolgozók száma :D). A rendszerváltás után a már mindenki által ismerős dolgok történtek itt is a privatizálás során…a gyár megszűnt. Míg nem a kétezres évek elejének egyik évében egy cég megvette és szállodát tervezett az épületbe. Mondom tervezett. Mert azóta is elhagyatottan áll…

Na, csak belefogtam némi információhalmazos bemutatásba, de annyira izgalmas története van ennek a méltatlanul magára hagyott épületegyüttesnek, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Az épületnek sem. Olyannyira, hogy vissza is látogattam oda rövid időn belül. :D

No de hagyjuk az épület fenti részét. Irány a pince! Mivel hatalmas régi épületről van szó, alatta értelemszerűen nagy zegzugos pincét találunk. Két lejáratot fedeztem fel. Az első nem más, mint egy csigalépcsős lejutás!

Rögtön szembesülhetünk is vele, hogy az utolsó aktív időszakában itt bizony ifjúsági klub és kondicionáló terem működött.

Minderre mindössze egy roskatag pingpongasztal és egy zenegép emlékeztet a feliraton kívül. De micsoda zenegép! Ilyet én még nem láttam!!!

• 
• 
• 
• 

Valaki vandál avagy nyerészkedő senkiházi sajnos hátul szétbontotta. Feltételezem hogy a benne lévő kislemezekért…   

Egy valamit ott hagyott az illető, egy Sandokán kislemez borítót!!!!!

Ha tovább haladunk egyre inkább ránk telepedhet némi nyomasztó érzés. A sötét pincében kissé elveszve hogy merre járunk, mert annyi kanyar, elágazás… na meg erre járt a gyilkos is.

Közben egy műhely nyomait is felfedezhetjük, illetve a „kitudjamivoltitt”-et.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy a hely ahol járunk, mintha egykor tekepálya lett volna. No, ha ott vagyunk, akkor a tetthelyen lépkedünk! 

• 
• 
• 
• 

A ’80-as évek elején itt találták meg vérbefagyva a gyár egyik fiatal takarítónőjét. Valaki brutálisan agyonverte… A gyilkos kilétére azóta sem derült fény. Azaz ha arra járunk a városban, simán lehet, hogy az egykori gyilkossal is találkozunk tudtunkon kívül… A rendőrkapitány később úgy nyilatkozott, hogy a hatóság látókörébe került az elkövető - azt hiszem ezt így szokták mondani a TV-ben. Szóval sejtették, hogy ki volt a gyilkos, de nem tudták bizonyítani, mert valaki vagy valakik olyan alibit igazoltak neki, amit nem tudtak a rendőrök cáfolni. A lelkiismeretükkel (már ha volt nekik) hogyan számoltak el, azt nem tudom... Több információt nem leltem az ügyről, de nyilván a korabeli újságok részletesen beszámoltak a történtekről. Azt gondolom, hogy nekünk ennyi is bőven elég a borzalmakból.

Visszatérve az egykori tekepályától barangolhatunk még erre-arra, de aztán megtaláljuk a másik lejáratot, amely már a klasszikusabb pincelejáratok sorát gyarapítja. De akkor mi itt nem le, hanem felmegyünk! :D

• 
• 
• 

Maga az épületkomplexum is megérne egy bejegyzést, de én most csupán a pincére koncentráltam. Nagyon megfogott a hely, nem véletlen hogy kétszer is erre jártam.

Ráadás galéria:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ahogy a képeket egy alkalommal megláttam a neten, azonnal beleszerettem. Ezt látnom kell! Magyarország legnagyobb síugrósánca. Mi??? Síugrósánc nálunk??? Igen! Nos, igaz hogy nem azonnal, hanem jóval később, de sikerült arra járnom! Imádtam!!!!!

Amúgy nem sok közöm van a téli sportokhoz, de Magyarország legnagyobb síugró sánca az erdőben fákkal körülölelve és elhagyatva, az azért elég jól hangzik szerintem! Ha közelebb laknék, tuti hogy minden évszakban és időjárási körülmények között fotóznám! Az erdőtől körülölelve egy hatalmas barna rozsdás építmény. Mi ez, ha nem egy édes csábítás?! :)

A neten megtalálható róla minden információ (ne légy lusta, keress rá, én nem idézem ide). Épült nagyon-nagyon régen, felújították amikor még nem is éltem. Ami a problémát okozta, hogy nem volt elég hó hozzá. Így hát teherautóval hozták a Kékesről, vödrökkel hordták a sáncra alkalmanként edzőtáborozó sportolók. Verseny alkalmával állítólag még a nézők is beszálltak a hó hordásba. Hiába no, más idők voltak!

Az alsó lépcsősort eltávolították, de ilyesmi nem szokott eltántorítani egy lelkes urbexelőt. Természetesen mindenkit óva intek attól, hogy felmásszon. Ha valaki mégis megteszi, azt kizárólag saját felelősségre tegye, és legyen tudatában annak, hogy balesetveszélyes dolgot művel! Elvileg szó van róla, hogy kilátóvá alakítják, ami egyfelől jó ötlet, hiszen nem megy tönkre ez a különleges építmény. Másrészről viszont oda lesz a különleges urbex élmény. No de ritkán sikerül olyan megoldást találni egy problémára, ami mindenkinek egyformán megfelel.

Fentről fantasztikus a kilátás!!! Csodás fotók készülhetnek a tájról, a kedvesünkről a tájjal, stb…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Lenéztem a sáncra és megállapítottam, hogy a síugrók nagyon bátor emberek. Itt lecsúszni… Jajjj!!! Na de ha lecsúszni nem is, a sánc mellett a lépcsőn le lehet menni végig. Szerencsére a rozsda nem ette meg a fémet, biztonságosan lesétálhatunk rajta. Nagyon jó élmény mindkét irányba!

• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ééés itt a vége. Ugrááás - vagy hogy mondják... De mindenesetre ez nem ránk vonatkozik. :)

A sánc mellett van egy beton lépcsősor is, azt végigjárva pedig oldalról és esetleg alulról csodálhatjuk meg az építményt.

• 
• 
• 

Sajnos a bírói toronyról elfeledkeztem, így ott nem jártam, azt nem kutattam fel. Ha legközelebb erre járok, nem hagyom ki!

 

 

 

Kripta az erdőben fák között?! Micsoda??? Ezt meg kell néznem! Roppant sejtelmes, misztikus és meghökkentő! Kis kutakodás után beazonosításra került a hely, és összekötve más látnivalóval már mehetünk is.

A falu szélén az autót hátrahagyva nekivágunk a rengetegnek. Aki a nagy melegben indulna el, még egy forrást is útba ejthet. No azért hosszú kilométereket nem kell gyalogolni, de valóban bent van az erdőben a fák ölelésében magasodik.

• 
• 
• 
• 

Egykori kereskedő család feje döntött úgy, hogy a környéken birtokot vásárol és ott kriptát emeltetett családja számára. Ők alapvetően a mai megyeszékhelyen éltek, egykori lakóházuk ma is áll, a város egyik éke. Hogy a kriptában temettek-e el a családból valakit, ellentmondásos információk találhatók az interneten. Egyik cikk végén olvasói megkeresés alapján azt a kiegészítés olvasható, hogy a hatvanas években a rongálások miatt a falu temetőjében helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. Abban megegyezik minden írás, hogy az utolsó két generáció tagjai a történelem sötét korszakában hunytak el…

A benti részekre belépve döbbenten tapasztaltam, hogy sokan minden tisztességet és civilizációt magukról hátrahagyva, össze-vissza firkálták a falat mindenféle felirattal. Ez egy kripta! Még ha nincsenek is már ott testek. Ezt sosem fogom megérteni!

• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

• 
• 
• 
• 
• 

Maga az építmény boltíveivel egy dombon, különleges látvány. Az erdei csendben, természet hangjaival, neszeivel körülölelve a magányos kis épület igazán elmélkedésre alkalmas pillatatokat teremt. Az embert megszállja valami különleges, mással össze nem hasonlítható hangulat, ahogyan megáll és szemléli és befogadja a látványt. Télen jártam arra, így jól látható volt a fák között az épület. Gondolom, ha lombkoronába borul az erdő, akkor szinte semmit sem látni belőle, csak közelről. Még varázslatosabb lehet a hangulat, még misztikusabb. Ez nem az a hely, ahol a kedvesünkkel szelfizgetünk. Amikor erre jártam, kicsit lecsendesedett bennem minden arra a kis időre…

• 
• 
• 
• 
• 

 

Ma már egy lakópark építkezése. Tehát nyomát sem találni. Ebből sejthető hogy azért nem csupán egy épületből állt az egész és nem volt akkora túlzás gyermekvárosnak hívni egykoron. Nem bizony. Viszont rettentően romos, lepusztult állapotokat dokumentálhattam. Több mint egy évtized óta állt ott a kiköltözés után az épület, amikor arra jártam. Az elhagyatottan eltelt idő nyomai jól láthatóak. De még így is sikerült néhány eredeti ottmaradt dolgot lefotózni.

Elvileg két és fél éves kortól kezdve tizennyolc éves korig neveltek fiatalokat az intézményben, így óvoda, iskola, gyermekotthon, műhelyek, irodák és pedagógusház is épült a területen.

A bejárat felett a „Nevelő” című szobor kapott helyet, amely vörösrézből készült, Kossuth díjas művész alkotása. Ha jól értelmezem, akkor a nőalak karját egy pólyába csavart gyermek felé tárja ki. Azt gondolom, hogy igazán illik egy ilyen intézményhez. Az más kérdés hogy nem biztos, hogy mindenkinek tetszik az alkotás. Illetve tetszett, amíg ott volt…

Egyszerre látni az idő, a tolvajok, a rongálók és néhol a firkálók nyomait az épületben. Brutálisan lehangoló látvány. Ahogy a természet itt-ott igyekezett visszahódítani a területet, kifejezetten posztapokaliptikus hangulat kerít hatalmába.

• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A színházterem, mint a legnagyobb területű hely a komplexumban egyértelműen vonzotta a különböző célból idelátogatókat. Mármint a bezárást követően. Lelkes egyének a színpadot próbálták berendezni valamiféle koncepció szerint, hogy aztán ott érje utol az enyészet a padokat. Na meg itt jártak a firkálók, rongálók, tolvajok...

• 
• 
• 

Azt is megtudom útközben, hogy az elektromos szekrényt „Vízzel oltani tilos!”. Szerencsére figyeltem az iskolába néha órákon, így meg sem próbálnám. :D 

A Leo jégkrém matrica az oroszlánnal azonnal nosztalgikus emlékeket ébreszt bennem és nagyon lelkes is leszek, hogy remélhetőleg találok még hasonló emlékeket.

A lakásoknál a szánkó kifejezetten kiabál azért, hogy lefotózzam! Bárki tette oda, nekem tetszik így, elképesztő hangulata van!

• 
• 
• 

A Leo matrica után egy újabb eredi emlékre bukkantunk, amiből megtudhattam, hogy 1994. a Nemzetközi Családév volt. Dom Toretto, te tudtad ezt?! Bár nála minden év a családé. :D

Közben sikerül kijutni a tető(k)re is. Az egyik épület tetején vacak kis felirat hirdeti valakikről, hogy „Itt jártunk”. Hát jó… Én pedig erre jártam, de azt maximum ide a blogra írom ki! Na de vissza a tetőkre, ahol már nem csupán bokrok, hanem fa is nő!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezek után kifejezetten ironikus látni ezt az erdei nagy faliképet az egyik folyosón:

Az egyik (talán csoport)szobában szintén erdei kép volt egykor látható, amelynek csupán apró emlékét fotózhattam.

A falfestményekből könnyen kitalálható hogy melyik rész volt az óvoda, vagy egy zenei újság kitépett lapjából, hogy nagyobb gyerekek szobájában járunk. Illetve látható, hogy volt vendégszoba is az egyik épületben.

• 
• 
• 
• 
• 

A páncélszekrényt nem bírták elcipelni, de biztosan próbálkoztak vele. Bár nyitva van, azért némi feszegetés nyomot fellelhetünk rajta. Tényleg nem értem, hogy mit gondolnak, akik nekiállnak egy ilyen elhagyatott helyen lévő zárt páncélszekrényt feszegetni (találkoztam már jópárral, a legextrémebb helyen egy földalatti exszovjet bunkerben). Mindegyik fel van feszítve, falból kiszedve, stb.. Túl sok ifjúsági filmet láttak és azt gondolják, hogy kincset, készpénzhalmokat hagytak benne miután kiköltöztek a tulajdonosok?!

Az elhagyatottságban eltöltött idejét tekintve nem sok eredeti emléket adhatott a hely. Egy gyermekotthonba járni számomra, még ha elhagyatott is, szívszorító élmény. Különleges urbex hely. Örülök, hogy erre jártam, még mielőtt lebontották volna. Az a helyzet hogy hiányzik, szívesen visszamentem volna még. Egyedi hangulata volt. Számotokra is?

Végül egy extra galéria és látnivaló azoknak akiknek ennyi kép nem volt elég:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

Képzeld el, hogy autózol egyik urbex helyszínről a másikra és egyszer csak egy településtől pár kilométerre a földek mentén meglátsz egy feltűnően elhagyatott üvegházkomplexumot. De mivel feszített ütemtervvel készültél, a lakóhelyedtől több mint 100 km távolságra vagy, nem állsz meg. Majd ha legközelebb erre jövünk, megnézzük! – hangzik el. Kétszer is, mert kétszer mentünk el úgy arra, hogy nem néztük meg. Na de harmadik alkalommal végre odakanyarodtam. :D

Ha láttál már posztapokaliptikus filmet, akkor el tudod képzelni az üvegházat. Egyszerűen ott hagyták abban az állapotban a növényeket, amiben akkor voltak. Van, amelyik azóta is küzd a túlélésért, rengeteg simán kipusztult és helyét más vette át. Valóban igazi túlélők, hiszen sem öntözésről, sem az eddig kapott speciális tápanyagokról nem gondoskodik senki. Ha kicsit elengedem a fantáziámat, akkor fura mutáns állatokat tudok oda gondolni a növények közé. Vagy esetleg fura mutáns húsevő vad növényeket! :D

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Pedig volt itt szaktudás biztosan. Erről árulkodik a „Iparszerű dísznövénytermesztési rendszer” című 1979-ben írógéppel (!) írt bekötött  kötet.

A tartalomjegyzék alapján megállapítható, hogy még az értékesítésre is kitértek benne. Lásd például: „Az értékesítés módjai, konkrét gyakorlata” vagy „Nagybani árudában történő eladás” címeket. De nem ragadtak le a jelennél, gondoltak a jövőre is, hiszen a „Távlati elképzelések az értékesítésre vonatkozóan” cím ezt sejteti számomra. Ha valakit érdekel, a galériában szemezgethet a tartalomjegyzékből.

• 
• 
• 
• 

Annyit még megjegyeznék, hogy a mázlisták tanulmányút címén eljutottak Ciprusra és Hollandiába is! Mondjuk Csehszlovákia és Bulgária az átlagember számára sem volt annyira elérhetetlen a ’70-es években. De ott is jártak azért. Nyilván a bolgárkertészet kifejezés nem véletlenül lehet ismerős számunkra sem.

A Kertészet és szőlészet című szaklap összekötött példányai szépen sorakoztak a szekrényben.

Azt a pár lapot pedig korábban lelkes urbexelők tették ki a hatalmas „Holland” feliratú káprázatosan változatos virágokat bemutató poszter elé fotózás céljából.

A neten utána néztem, még mindig létezik, 760 Ft/lap! 1952. április 20-án jelent meg az első száma, 3 Ft-ba került.

https://magyarmezogazdasag.hu/2021/01/22/kerteszet-es-szoleszet-retro/

Itt bizony hibásan 1951-t írnak, pedig ugyan az a honlap. Biztosan más (és tájékozatlanabb) a második bejegyzés szerzője: https://magyarmezogazdasag.hu/kerteszet-es-szoleszet/

Az ágyból arra következtetek, hogy folyamatosan jelen volt valaki, amíg működött a kertészet. Nyilván hatalmas érték volt a rengeteg növény, a vegyszerek, de a kazán és a fűtőanyag is. Ezekre vigyázni kellett itt mindentől távol. A rengeteg tejfölös doboz szemmel láthatóan használatban volt valamikor, tehát azok biztosan egy-egy palántának adtak helyet. Remélhetőleg szépséges virágokká fejlődtek és sok örömet okoztak az embereknek. Bízzunk benne hogy sok szerelmes férfiú adott belőle a kedvesének!

A helyen a kedvencem egyértelműen a zacskós TSZ tej!!! 1 liter 6 Ft, a ½ liter 3 Ft 10 fillér (lásd a zacskón). Volt. Egykor.

A kazánházon látszik, hogy lelkes egyének megpróbáltak számukra hasznosnak tűnő tárgyakat begyűjteni. De a kazánnal nem bírtak. Mindenesetre a méretéből látszik, hogy alaposan befűtöttek vele ha, szükséges volt. :D

• 
• 
• 
• 
• 

Kár lett volna kihagyni a helyet, hiszen nem tipikus urbex helyszín. Bár többször erre jártam, de meg nem álltam, örülök hogy végül betértünk ide! Valaki tudja hogy miért olyan fura a villámhárító (vagy nem is az?!) vége?

Valahol az osztrák határtól légvonalban kb. 30 km-re talán volt egy kemping a folyóparton. Na meg yacht kikötő. Talán? Mindjárt kiderül. Osztrák vállalkozók vágtak neki az építkezésnek kerékpáros és vízi turistákat remélve. Ha hihetünk a felkutatott információknak, kikötési engedélyt sem sikerült kapniuk, így valójában nem is üzemelt soha a hely. Pedig az étterem egy parton lévő kiszuperált hajóban lett volna! Azért elég stílusos, nem?!

4 év különbséggel jártam a helyen, úgy gondoltam, bemutatom mi változott az évek során. Tehát sokkal több képet töltöttem fel, egy részét galériában. A korai képek értelemszerűen nem egyforma minőségűek a mostaniakkal. Illetve egyáltalán nem volt szándékomban az évekkel ezelőtti beállításokat megismételni. 

Az első, ami rögtön szembetűnik az az, hogy nem kell keresni lyukat a kerítésen, hanem simán be lehet sétálni a területre. Természetesen tábla figyelmeztet, hogy magánterületre tévedtünk.  Illetve egy kedves felirat fogad, mely szerint bizony kamerát telepítettek ide-oda. No, nem mi lettünk megszólítva elsősorban, hanem valószínűleg azok az egyének, akik némi anyaghiányt okoztak a területen korábban. Persze felmerül a kérdés, hogy ezek az emberek egyáltalán elolvassák-e a kiírást (bár több helyre kikerült), illetve ilyen hosszú szövegek képesek-e elolvasni, értelmezni…

• 
• 
• 
• 

A főépület most:

• 
• 
• 

és korábban:

• 
• 

Üveget már nem találni sehol. Nem mintha olyan lelkesítő látvány lett volna a rengeteg kitört ablak. Valakik alaposan kitakarítottak. Tehát nem kell most üvegcserepeken lépdelnem. Azért ezt nem bánom.

• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 
• 

A kerékpártárolónak nem találtam nyomát, úgy tűnik az is könnyen mozdítható volt. Vagy csak nem vettem észre?!

• 
• 
• 

Az összetört mosdók darabjai sem hevertek már a földön.

• 
• 
• 

• 
• 
• 

A főépületen a lépcsőket lehet meg kellene számolnom, kevesebb lett-e (ahogy nézem a fényképeket, kevesebb). De úgysem azon lehet feljutni a tetőtérbe, ahol most már nem találni semmit. Teljesen üres fent is, lent is az épület. Olyannyira, hogy el is felejtettem rendesen dokumentálni. Mert semmi érdekes, romos hangulatot nem árasztott. Hanem olyan igazi semilyensemeset.  (Jó, értem, ez fura szó. Nem is biztos, hogy van ilyen. De értitek mit akartam mondani!)

• 
• 
• 

 

• 
• 
• 
• 
• 

Viszont a különlegesség, a hajó esett át a legnagyobb változáson. Egyrészt megtisztították a környezetét a nagy gaztól.  Ezt biztosan nem azok tették, akik az értékesnek tűnő dolgokat elhordtál, elbontották. Na de nézzük meg végre ezt a majdnem étteremként funkcionált hajót!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bedőlt/omlott tetőt eltakarították az utolsó deszkadarabig. Ez lehetett a konyha részleg. A mérete alapján nem valószínű, hogy túlbonyolították volna az étlapot. De ez nem is feltétlenül probléma.

• 
• 
• 

 

• 
• 
• 
• 

A vendégek részére tervezett helyen pedig szépen felsepertek, no meg onnan is eltettek minden dirib-darabot, nagyjából egységes képet mutat a hely. Mondjuk úgy, hogy letisztult a dizájn…(itt már egybe tettem az új és a régi képeket)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Na jó, a citromfacsaró nem tudom hogy hogyan került ide..!

Illetve hogy ez micsoda… :D

Tehát jelenleg egy letisztult, áttekinthető helyet láthatunk. Ez utóbbi szó szerint értendő. :D

Vonatkoztassunk el a romoktól és a szomorú valóságtól. Persze, én yachttal biztosan nem tudtam volna ide érkezni, de mondjuk a kedvesemmel a környéken kirándulva simán betérhettem volna egy késői ebédre vagy vacsira. Nagyon hangulatos lehetett volna egy jó kis kirándulást egy hajóban lévő étteremben zárni. Feltéve, ha jól főznek. Mert azért az ember fia legtöbbször utána néz egy tervezett kirándulásnál, hogy hol ehet nem csak jót, de finomat is.

Tekintettel arra, hogy valakik gondozzák a területet, ha legközelebb erre járok, elképzelhető hogy kellemes meglepetésben lesz részem?!

• 
• 
• 
• 
•