Ezen a helyen évekkel ezelőtt jártunk. Nagy ipari terület, számtalan emeletes épülettel, gépekkel, látnivalóval. Szerencsére nem volt szétrabolva, bőven volt mit felfedezni. Imádtam. A felső épületrészhez - ahol az irodák voltak - nem mentünk, ott tanyázott az őr. Színét sem láttuk, pedig hosszú órákat voltunk ott. Ám így is kimaradt egy épület, sok volt így egyszerre a látnivaló. Majd visszajövünk. Hát nem jöttünk.

A közelmúltban egy nap úgy alakult, hogy csokorba gyűjtöttem ezen a környéken lévő és számomra hiányzó urbexes célpontokat. Természetesen felvettem a listámra az évekkel ezelőtt kihagyott épületet is. Innen indul a történetünk.

Ahogy autóval ideális parkolóhelyet kerestem, már akkor feltűnt egy álldogáló lány az objektum közelében fényképezőgéppel a nyakában. Hmm… - gondoltam  - csak nem ő is urbexelni szeretne? Az autót letettem és elindultam a kerítés mentén bejutási helyet keresni. Meglepetésemre kissé beljebb elég hosszasan hiányzott a kerítés, így gond nélkül besétáltam a területre. Az épület ezen az oldalon elég zárkózott felületét mutatta nekem. A figyelmeztető táblák közti rozsdás ajtó nem nyújtott bejutási lehetőséget, így a kerítés mellett – immár belül - tovább haladtam

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

No, sokmindent itt sem találni, de ez nem annak köszönhető, hogy a lakatos mesterek rendetlenek lettek volna. Az emeletekre feljutási lehetőséget belül nem találtam, ezért kijöttem az épületből. Pár méterre volt a kerítés, mögötte nagyobbacska füves rész, majd árok és úttest. Teljes döbbenetemre a fűben guggolva két alakot vettem észre. Egy lány – akit korábban láttam - és egy fiú. Mindkettő nyakában fényképezőgép. Gondoltam nem nyusziülafűbent játszanak, így odaköszöntem és intettem. A srác tétován visszaintett. Hosszú másodpercekig némán néztük egymást, aztán csak felkeltek és odajöttek a kerítéshez. „Azt hittük a biztonsági őr vagy”- mondta a lány. Gyorsan végignéztem magamon, hááát nagyon nem úgy vagyok öltözve szerintem. De mindegy is. Kérdezték, hogy hol jöttem be, mutattam hogy merre nincs kerítés. Erre ők azt mondták, hogy nem mennek odáig, inkább bebújnak itt a kerítés aljában lévő lyukon. Ám legyen, ahogy szeretnétek. A lány lelkesen magyarázta nekem, hogy itt dolgozott az anyukája, meg ugye milyen veszélyes ez a hely (ha tudná milyen helyeken jártam már….) és anyukája mesélte, hogy milyen szörnyű baleset volt itt anno az egyik gépnél, stb. A srác közben fotózgatott (hát persze hogy első körben a manók által odatett széket). Ideje haladnom, szóval elköszöntem és jó tanácsként mondtam, hogy óvatosak legyenek (tudom logikus, de gondoltam ráerősítek).  Mivel nem nagyon találtam feljutási lehetőséget, kénytelen voltam kimenni az épületnek a kerítéssel átellenes oldalára, amely előtt eléggé nyílt tér volt.

• 
• 
• 

A lány jött utánam. Kattintottam kettőt és meg is láttam a feljutási lehetőséget. Persze a létrát jó magasan levágták, az alját ráccsal behegesztették. Valakit biztosan visszatart…

A feljutás nem tartott még addig sem, amíg ezt leírtam. Széles vigyorral – hogy sikerült feljutnom – indultam felfedezni az épületet ezen a klassz részen.

• 
• 

Most nem fogom emeletről – emeletre bemutatni nektek a helyet, inkább megpróbálom tematizálom. Tehát az emeletek csarnok részei így néztek ki:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Talán az első vagy a második emeleten jártam, amikor egy kiáltást hallottam: „Maguk mit keresnek itt?!”  Ó te jó ég! A lány és a fiú nem igazán volt körültekintő, vagy kamera van valahol, vagy az őr járőrözött erre…??? Már mindegy. No, vajon felnyomnak engem is? Nem lehetett érteni mit mondanak. Viszont hallottam, hogy hosszasan beszélnek-beszélnek-beszélnek. Jó, hát csak elmennek, addig bejárom az épületet, amúgy sem szoktam sietni.

Ez a hangulatos hely a lépcsőház. Ide nem tudtam a földszintről bejutni.

• 
• 
• 

Minden szinten volt valami műhelyféleség. Úgy tűnik egyikből nem sikerült ellopniuk a radiátort... A kedvencem egyértelműen a szekrényben lévő madárfészek! :)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy helységet külön kiemelnék, ez pedig az épület elektromos központja. Sajnos ezzel is gyalázatosan elbántak ismeretlenek - ahogy ezt minden ilyen helyen tapasztaltam - , illetve tűz nyomait is felfedezhetjük. ☹

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ha már megemlékeztem a különféle helységekről, illene bemutatnom az ajtókat is. Mert bizony mindegyik egy-egy egyéniség! Nézzétek csak meg.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Miután mindent alaposan végigjártam, gondoltam hallgatózok, mi a helyzet az épület környezetében. Óvatosan kimentem az egyik tető részre, de nem hallottam semmi olyasmit ami arra engedett volna következtetni, hogy valaki van a közelben. OK. De mi van akkor, ha az őr(vagy őrök) csendben lesben rám vár/nak, mert feldobott a fotós pár nekik. A lány azt is látta, hogy hol mentem fel. Bizony eléggé nyílt terepen van, könnyen lelepleződhetek. Hol tudok észrevétlenül kijutni az épületből?????

Most már más szemmel jártam végig az épületet. Sikerült megoldanom a ki/lejutást. Ráadásul az épület azon sarkában, amely a kerítés felőli oldalon van. Tehát semmi rálátás az őr részéről, csak az út felől. Íme:

Persze a létra alsó részét itt is behegesztették, de ez ugye nem okoz gondot. Apró izgalmat maximum az jelentette, hogy pont akkor húzott el arra egy rendőrautó, és ha elnéztek volna az épület felé… hát elgondolkodtató látványt nyújthattam, ahogy mászom lefelé. De nem arra néztek, így simán kibújtam a kerítés alatt azon a lyukon, ahol a párocska jött be.  Nem tudom mi lett a sorsuk, remélem nem lett bajuk abból, hogy bementek kicsit fotózni. Én örültem hogy végre erre jártam, komoly hiányérzetem volt, hogy ezt az épületet még nem jártam be.

Kedves látogatók! Üdvözöljük Önöket a kissé lepusztult, ámde igencsak barátságos üzemünkben. Kérjük, tartsanak velünk ezen a rendhagyó üzemlátogatáson és fedezzék fel velünk annak – igencsak - rejtett értékeit!

Az épületet a Műhelyen keresztül közelítjük meg, amely - a felvezetésben említettekkel ellentétben - nem éppen barátságos összképével hívogatja a látogatókat. Kicsit el is bizonytalanodtam, hogy akkor ez így lesz mindenhol?! Azért a kibelezett biztonsági kamera exkluzív látványa kicsit visszaadta a hitet bennem, hogy nem csak koszos elszórt szeméttel fogunk találkozni…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A következő üres, ámde kellően lepusztult formáját mutató helységben örvendezhetünk azon, hogy nem lopták el a radiátorokat és megszemlélhetjük a falon egyre terjedő penészgomba civilizáció előretörését. Ötletem sincsen, hogy mi lehetett a helység eredeti funkciója.

• 
• 
• 

Innen viszont már a varázslatos, leg-leg(+legleg) fontosabb terembe vezet az utunk, ahol megcsodálhatjuk a sütőiparban használatos gépeket. Van itt minden kérem! Azonban első körben nézzük meg a mérlegeket! Az első egy - számomra - klasszikus mérleg, amely a kisboltos hentesáru vásárlásokat juttatja eszembe. Van belőle több példány is. Kékre nem emlékszem a boltokból, csak a piszkosszürkére. Kifejezetten jól áll neki a kék. „Mérleggyár Hódmezővásárhely”. Vajon állnak még a falai? Volt ott valaki urbexelni? Külön szeretnék megemlékezni a brutálisan egyedivé rozsdásodott súlyokról. Igazi ipari ritkaságok! No, de ott van a nagytestvér mérleg is, a mázsáló! Szintén Hódmezővásárhelyen gyártották. Nem, végül nem próbáltam ki. 😊

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezek a keverő-dagasztó vagy micsoda gépek a kedvenceim! No meg ott vannak még a nyújtó, akármi, izé (és hasonló szavak a nemtudommi helyett) gépek. Csuda dolgok ezek na! Számomra az ilyen „fogalmamsincsmirevaló” de „baromirajólnézki” gépek a gyengéim (többek között😊). Nem véletlenül van itt ennyi kép...

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A kedvencemet külön is megmutatom (mert a kedvencem):

Búbos kemencét itt ne keressünk, helyette vannak különféle kifli és társainak sütésére alkalmas kemencék. Jancsi és Juliska boszija hogy örülne egy ilyennek! :D Az egyik úgy néz ki kb. mint egy lift, bár kissé több gomb van az oldalán. Esetleg egy időgép is lehetne egy sci-fi filmben. Kellékesek! Valaki! Szerintem csapjatok le rá! Tuti hogy olcsón megvehetitek a tulajtól.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Na de ha már megsütötték a kenyeret és egyebet, nem maradhat le a cetli sem. Lelketlen kezek kiszórták őket bőven…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A megsütött termékeket tárolni is kell ám! Van bőven hely a kenyereknek. A pékárunak pedig Tetris (vagy Jewel?) játék stílusban halmozott rekeszek sorakoznak.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Annyira megragadott a rekeszek színes kavalkádja, hogy külön is mutatok róluk fotót.

• 
• 
• 
• 

Mindezek mellett egy sajátságos állapotú egy fő számára készült fülke található. Nem tudom, hogy túl forró volt-e a lábos, amit az asztalra tettek, vagy túlságosan sok friss kenyeret evett aki felállt az asztalra… Mindenesetre az olvasólámpa is meghajolt eme tett előtt. :D Az élesebb szemű olvasók észrevehetik - a talán 1996-1997. év körüli - Mustang cigaretta reklámtábláját is. Feltehetően rajongó volt az itt dolgozó. Köszönjük, hogy ránk hagyta ezt a kordokumentumot!

• 
• 

Ahogy a feliratokból és péksüteményes emlékeimből összeraktam, voltak/vannak olyan péksütik, amelyek kapnak egy kis „extrát”, például csokit. Na, ezt a műveletet itt végezték. A falon lévő feliratok segítenek elképzelni, hogy mi minden készült itt. Kedvenc idézetem: „A csokis csigát ecsettel kell lecsokizni! (mártani nem szabad)”. :D

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

No, de sétáljunk tovább és nézzük meg hol öltöztek a dolgozók. Kellően rendezetlen összevisszaságban találunk mindent. Borzasztó állapotok fogadnak, nagyjából az a feeling, mint a műhelyben. Nem is időzöm sokat, nem ez az a látvány, ami vonz egy urbex helyen. Mindenesetre a fűnyíró meghökkentő meglepetésként szolgál.

• 
• 

Sokkal érdekesebb és informatívabb az egykori hétköznapok felidézésében a folyosó és a szomszédos iroda. Bizonyára itt léptek be az üzembe a dolgozók, hiszen ott a figyelmeztető cetli, hogy „Belépéshez szem. ig.  Közelező!!” Elképzelem, hogy Józsi bácsi a portás minden egyes műszak elején elkéri az általa évtizedek óta ismert Juliska nénitől, Icától és Bélától a személyi igazolványt, hogy aztán elindulhassanak átöltözni és dolgozni… No igen, a szabály, az szabály! A lisztek minőségi követelményeiről is kaphatunk betekintést. Már ha értjük a táblázat adatait. :D A kedvencem akkor is a gyerekrajz, ami feltehetően az ott dolgozó kisgyermeke rajzolhatta. Valahogy itt felejtődött… :(

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A kordokumentumok aranybányája pedig a Biztonsági szolgálat irodája. Van itt kérem minden, mint a búcsúban! A leginkább érdekes, meghökkentő (avagy mit keres ez itt) tárgy egy Philips fagylaltkészítő gép. Emlékszem, keresztanyáméknak volt ilyen a családban. A bontatlan szamóca lekvár (450 g) kihívóan hívogatja az éhes urbexezőket, de mi nem engedünk a csábításának! Figyelemre méltó a Videoton típusú megfigyelőrendszer, a páncélszekrényben tárolt iratok. A szekrényben pedig elmerülhetünk a cég éves forgalmában minden szempontból.. Ha floppy lemezes számítógéppel rendelkeznénk, akkor mindezeket digitálisan is tanulmányozhatnánk. Azonban nem hordunk magunknál ilyesmit.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Miután rengeteg időt eltöltöttünk a különféle egykori iratok böngészésével, ideje felderíteni, hogy hol nem jártunk még! Gyorsan kiderül, hogy a hűtőket nem látogattuk meg. Érdekes módon nem csupán ipari hűtőt találhatunk itt, hanem klasszikus hűtőládákat is. Nyilván erre is szükség volt. Még mielőtt megkérdeznétek, hogy mi az a Trennol, bemásolom az AI válaszát: „A Trennol egy sütőipari termékcsalád, főként formaleválasztó, amely sütőformákhoz, tepsikhez használható, hogy a tészta ne ragadjon le, alkalmas édes és sós tésztákhoz, mint piskóták, pizzatészták, leveles tészták, így a csomagolt, spray kiszerelésű termékek a sütőipari termelés hatékonyságát növelik, megkönnyítve a sütést, illetve a kész termékek kivételét a formából”.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Számomra igazán kellemes volt ez az üzemlátogatás. Persze volt pár nem igazán tetszetős része, viszont a gépek és az iroda helységek megadták azt az élményt, amit ettől a helytől vártam! Örülök hogy annyi idő után végre erre jártam.

A végén pedig szeretnék megemlékezni a blogban is Laciról egy fényképpel, mivel itt is együtt voltunk, ő pedig azóta elment, itt hagyott bennünket...

 

 

 

 

 

Érdekes dolog ez az árvízvédelem és belvízmentesítés. Fontos, ugyanakkor nem is gondolnánk, hogy bizony ezen érveket figyelembe véve – ami persze 102 települést érintett! – sikerült Trianonban a magyar küldöttségnek ezt a zsilipet és a hozzá tartozó csatornát és települést Magyarországon tartani! Akit bővebben érdekel a dolog, itt olvashat utána: https://szakcikkadatbazis.hu/doc/3820355

Egy mellette lévő híd lehetőséget ad arra, hogy mindkét oldalról megszemlélhessük a szóban forgó tereptárgyat, illetve a hozzá tartozó épületeket is felfedezhessük. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy ne másztam volna meg a szerkezetet. 😊

• 
• 
• 
• 
• 

Ma már nem tölti be eredeti funkcióját, így immáron vizitúrák kedvelt kiindulópontja lett a Szigetközben.  Mutatok is egy-két képet, ahol láthatóak a lelkes kalandozók.

• 
• 
• 

Hát maga a zsilip gondos kezek áldásos munkájának köszönhetően jó állapotban van és szerencsére nem rongálták meg még graffitivel sem! Nézzétek csak meg! Jó állapota nyilván annak köszönhető, hogy az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vagyonkezelésében van.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Két emléktáblát helyeztek el rajta. Az egyik az építés során elpusztult élőlényeknek állít emléket. A másik pedig arról emlékezik meg, hogy megyerikummá nyilvánították 2018-ban. Mint olvasható a táblán, 1905 – 1908 között épült és három fontos szerepet kellett ellátnia az interneten található információk szerint: 1. A Szigetköz és a Hanság-medence árvízvédelme. 2. A belvízi helyzet javítása. 3. A Mosoni-Duna hajózhatóvá tétele. Aki szeretne egy kis háttérinformációt és egy képet az építkezésről, az ide kattintson:

http://rajka.network.hu/kepek/a_regi_trianoni_rajkai_zsilip/rajkai_trianoni_zsilip_epitese_19051908_evek_kozott

• 
• 
• 
• 

A jobb oldalán található az egyik szertárnak nevezett épület és a felügyelői lakás maradványa. No, hát ezek már nem néznek ki olyan pofásan mint a zsilip. Nézzük akkor elsőnek a szertárat. Maga az épület ránézésre rendben van, a tetőt stabil acélszerkezet tartja a kaput pedig lelkes érdeklődők nemes egyszerűséggel berugdosták. És ha már szabad bejárásuk volt, összefirkálták a falakat művészinek gondolt önkifejeződésükkel. „Bátor” személyek önkényuralmi jelképpel is ellátták a kapu belső felét. Úgy látszik mindig van még lejjebb…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A felügyelői lakás a maga omladozó állapotában igazi urbex élményt hoz. Már kívülről látszik a beomló tetővel, hogy ez bizony érdekes lesz!

• 
• 
• 
• 
• 

A lépcső, amely már sehova sem vezet, kifejezetten impozáns látványt nyújt a betelepedő növényekkel.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mondjuk a növények majdnem mindenhol ott élnek már a házban és persze a firkáló „művészek” (de tényleg, nézzed már meg, ez lehet művészetnek nevezni????) sem hagyták érintetlenül a falakat. Az egyik ablakból kiválóan rálátni a zsilipre, nyilván nem véletlenül. Hiszen a zsilipet felügyelő személy szolgálati lakásában vagyunk! (sok kép következik)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

No, menjünk át a túlpartra és nézzük meg az ottani szertárépületet is. Nehezebben megközelíthető, jobban körülölelte már a természet, látszik hogy kevesebben keresték fel. Persze ez nem vonatkozik az önjelölt művészekre, hiszen ennek a falait is alaposan összefirkálták. Illetve itt jutott az acél elemekre is festék itt-ott…A kaput kitörték, így miután átküzdöttük magunkat a növényzeten, csak be kell sétálnunk.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Arról nem találtam információt, hogy pontosan hogyan működött a zsilip fénykorában, de nagyjából el lehet képzelni, hogy mi szerepe volt a szertárépületeknek. Kellemes kirándulós kitérő volt egy kis urbex élménnyel és történelmi kitekintéssel ez a hely. Nagyon örülök hogy erre jártam!

 

Urbexelés során számtalanszor találkozom olyan helyekkel, amelyek elhagyatott létét hétköznapi átlagember fejemmel nem bírom megérteni. Ez is egy olyan hely. Egy komplett sportkomplexum felszerelve, ahova bejárnak a fiatalok levezetni feszültséget. Aminek sajnos nem lett jó vége...

Az első épületbe bejutva a konditeremben találjuk magunkat. A falon edzéstervek, lelkesen fotózom, de persze sosem próbálom ki a dokumentált mozdulatsorokat… :D 

• 
• 
• 

Valahogy azt képzelem, hogy aki sportol, edz, az nem akarja a szervezetét mérgezni feleslegesen, illetve tudatosan. Engem mindig megdöbbent, hogy sportemberek dohányoznak. A kiírás szerint ráadásul olyannyira, hogy külön fel kell hívni a figyelmüket, hogy a terembe NE dohányozzanak. Számomra elképesztő ez. A’sszem naív vagyok…

De a meglepetések nem érnek itt véget. Hiszen az ismeretlen „mester” a húzózkodóknak valamilyen megfontolásból Villont idézi – Faludy átköltésében avagy fordításában – tanítás képen. De vajon milyen gondolatmenet vezette őt arra, hogy egy akasztás – tulajdonképpen kivégzés – látomásos ironikus sorait gondolta megosztani az erősödi kívánt tanítványaival???

Az öltöző pont úgy néz ki, ahogy egy férfi konditermes öltözőt szterotipikusan elképzelünk… A folyosón padok össze-vissza. Nem lepődünk meg, urbex helyszínen járunk.

• 
• 

Úgy tűnik, jelen épületben roppantul szerette valaki a kinyomtatott üzeneteket. Megtudhatjuk, hogy öltözőt csak és kizárólag átöltözésre lehet használni. Hmmm… mi történhetett ezekben az öltözőkben, hogy ezt külön ki kellett írni?

A terem padlóján lévő nyomok azt mutatják, hogy bizony sokan jártak már itt előttünk. A „mester” irodájában ott vannak a szokásos kupák, a falon családi, rendezvényes és meztelen nős (ezt nem fotóztam, ne keresd) képek. Illetve egy fröccslap is. Hiába no, sportemberek…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az emeleti öltözőbe valaki valamilyen fura indítatásból becipelt egy tv-t. Hát hajrá! Fotó témának viszont jó. Az öltözőszekrények külön kis mikrovilágot jelentenek az oda felírt szövegek, idézetek révén. Ilyenkor mutatkozik meg a sportolókba elbújt filozófusok világszemlélete, belső gondolatvilága, mélysége. Szeretem böngészni ezeket a firkákat!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezenkívül üres nem túl lelkesítő irodákat találunk. Menjünk is tovább.

• 
• 
• 
• 

A második épület felszereltségében és hangulatában élesen elkülönül az előzőtől. Itt van az elnöki iroda bőrfotelestül, tárgyalóasztallal és az adminisztráció irodáival. No igen… Az első épület a tömegeké, a másik pedig… Inkább nézzétek a képeket és gondoljatok amit akartok.!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Itt még a szakágvezetői vagy edzői iroda is igazi irodának néz ki. Mondjuk az Alien tv külön vicces.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 Rejtély számomra hogy minek kellett ide egy pianínó… Kissé indokolatlan nagyképűségnek érzem a szobrot is. Bár nagy kedvencem lett az biztos. Készítettem vele rengeteg szelfit is. :D

• 
• 
• 
• 
• 

 Az aulában és az előadóteremben lévő fehér por már előrevetíti a hely jövőjét. Mondhatjuk úgy is, hogy: Elkezdődött…  Egyenlőre „csak” a porral oltót fújták ki.

• 
• 
• 
• 

 A portásfülke szintén egy önálló kis mikrovilág. Egy saját birodalom rengeteg érdekes tárggyal, ragasztott cetlikkel, iratokkal, fiókban pihenő mindenfélével (nem, ezt most nem mutatom meg, talán majd Instán).

• 
• 
• 
• 
• 

 A szertárszerű nagyobb helység egy igazi aranybánya. Itt szinte minden van! Még a Vissza a jövőbe Sportalmanach magyar változata is 2000-ből! Magyar Marty McFly, hol vagy? Érdekes története lehet a becsomagolt karácsonyi ajándékoknak, amiket sajátságos módon bontottak ki valakik…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A szomszédos helységben sörpadok várják, hogy történjen velük valami és egy biliárd asztal bizonyítja hogy… mit is?! Szóval ott van egy levitézlett biliárdasztal is.

• 
• 

Az emeleten található az atlétikai leányöltöző, amely bőven szolgáltat álmélkodni és böngészgeti valót. Emlékeztek még a Kistehénre? Ott figyel az egyik szekrényajtón. De Batman jele sem maradhatott ki! :D

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ottjártamkor még (!) voltak zárt ajtók, hogy azok mögött mi található, értelemszerűen nem tudok nyilatkozni.

Irány a 3. épület!

A kicsik öltözője sem semmi! Nézzétek csak, már itt elkezdődik, amit a nagyoknál már fullon tapasztalhatunk: matricák, irkálások. Ami viszont csak itt található, az a Tisztelt apukáknak szóló figyelmeztetés…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Valahogy összetéveszthetetlen hogy ezekben a termekben kisgyerekek gyakorolnak. :D

• 
• 
• 
• 
• 

Az edzői irodában aztán megtapasztalhatjuk a zsibvásárok hangulatát. Van itt minden!  Még pezsgő is volt többek között. De tényleg csak felvillantok pár dolgot a kavalkádból.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

No és a csarnok! Tele mindenféle tornász eszközzel. A trambulin nem csupán hívja magához az egyszerű urbexelőt, hanem egyenesen követeli, hogy ugráljak rajta! De nem csak én vagyok ezzel így. Jópár tinédzser ugrabugrál vagy lógatja a lábát a teremben. Nekem ez azt jelenti, hogy van igény az ilyen jellegű helyekre, ahol kimozoghatják magukat. Persze jobb lenne, ha ezt megfelelő keretek között tehetnék meg, mert óhatatlanul beindul egy idő után a hülyeség. Mert hülye minden társaságban akad (vagy eleve olyan csapat jön ide) és ha beindul a butaság az unatkozó csapatban, akkor nem nagyon van megállás… Így járt ez a hely is. Utólag értesültem róla, hogy nagyon csúnyán elbántak vele ismeretlenek… Azt gondolom, hogy igen is szükség van olyan sportolásra alkalmas helyekre, ahova betérhet az átlagember gyermeke és szabadon sportolhat akár térítésmentesen. Természetesen az alapvető szabályok betartásával és ebből fakadóan felügyelettel. Élénken emlékszem még hosszú évekkel ezelőtt egy megyei jogú városban található lakótelepi iskola gondnoka azért hívta ki a rendőröket nyáron, mert fiúk bemásztak az udvarra és fociztak az iskola pályáján… No comment!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Örülök, hogy még akkor jártam erre, amikor még épségben volt az épület berendezése (és a szobor is…)!

 Íme a második rész.

Nem esünk bele abba a csapdába, hogy az első rész a legjobb, a folytatás/ok pedig inkább önismétlőek. Nem bizony, mert ami itt várt ránk, az felülmúlta várakozásaimat és az első épületet is. Sokkal durvább, sokkal színesebb és sokkal posztapokaliptikusabb. Maszk nem hogy ajánlott, de egyenesen kötelező(!), ha nem akarsz aranyos kis spórácskákat a tüdődbe!

A bejárat még elég visszafogott, mondhatni szemérmes ahhoz képest, ami vár ránk. A folyosó már mutat némi durvulást, azonban színekben nem olyan gazdag, mondhatni egyhangú.

• 
• 

Viszont a földszinti társalgó már berobbantja a színeket és előrevetíti a piros, zöld és fehér csodás együttesét, amely meghatározza az épület alapvető színvilágát. Irány a lépcső!

• 
• 
• 

Nem magyaráznám túl a dolgokat, hiszen a képek önmagukért beszélnek. Mintha a távoli jövőben az emberiség kihalása után járnánk a Földön…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ha sikerült felocsúdni az első döbbenetből, szemléljük meg az emeleti társalgót két kép erejéig.

Ne aggódjatok, a látvány még fokozható. Van még szoba az emeleten...

• 
• 
• 
• 
• 

A szálloda egykoron egységes képet mutatott, azonban mára ez az uniformizáltság megszűnt a rongálás és a természet hódítása következtében. Folytassuk hát utunkat az emeleten a különféle szobák egyediségének felfedezésével de most már egybe ömlesztve a képeket.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Apró érdekeség, ha kitekintünk az egyik oldalon az ablakon, egy teljesen felújított apartmanházat láthatunk, melynek udvarán felsőkategóriás magyar rendszámú autók parkolnak. No meg kiteregetett ruhák szárdnak. Éles kontraszt!

A másik oldalon kitekintve nem tudok ilyen érdekességről beszámolni. A korábban bemutatott épület és a természet nem éppen lelkesítő látványával kell beérnünk. Tavasszal valószínűleg az egész hatalmas zölddé változik. Most azonban ha zöldet akarunk látni, be kell érnünk a benti zölddel.

Az emelet folyosójának érdekes szimetriát ad a falból kitépett vezetékek után maradt két árok.

A társalgó bár hasonló, mint az alatta lévő, mégis a több bútor, a több szín által jobban megragadott ez a környezet. Ez abból is látható, hogy itt több kép is készült, mint lentebb. 😊

• 
• 
• 
• 
• 

A ragyogó napfénynek köszönhetően klassz árnyékok ejtettek rabul. Az a helyzet, hogy nekem mindegyik kép tetszik, így nem tudok kihagyni egyet sem.

• 
• 
• 
• 
• 

A következő emelet folyosója nem okoz az előzmények ismeretében nagy meglepetést.

Nézzük meg milyen változatos és színes szobákat találunk ezen az emeleten. Itt például poszter is maradt a falon. (egy szállodában/üdülőben amúgy hogyan?!) A szobák egyike sem hasonlít az előzőkre. Mindegyik egy külön mikrovilág. Bár nem vagyok biológus, de talán önálló ökosztisztémáknak is mondhatjuk a szobákat. Itt már nem hódít a természet, hanem a természet itt van! Nézzétek:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A kedvencemet külön mutatom be nektek. Nekem ez a szobarészlet tetszett a legjobban. A különleges színkombinációjával egyszerűen magával ragadott. Maga a beteljesült posztapokalipszis reklámplakátja, az ember utáni évek reklámposztere. 😊 Számomra…

• 
• 
• 

No és mivel szerintem ez az emelet az épületben a legek legje, a társalgója sem cáfol rá erre a megállapításomra, avagy véleményemre. Nézzétek csak!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Éééés még nincs vége! A függönnyel „takart” ajtó mögött egy kisebb lépcső vezet a legfelső emeletre, amely véleményem szerint már nem tartozott a vendégek által látogatható részhez. Ez talán gondoki lakás lehetett? Mindenesetre a piros, zöld és fehér itt is domináns. A lelkes érdeklődők pedig tanulmányozhatják a tűzcsap használatát szlovákul.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Az üdülő bemutatását pedig a tető képeivel zárom, amely kiválóan illeszkedik az épület posztapokaliptikus hangulatához. Sőt! Még rá is tesz egy lapáttal szerintem. Megjegyzem, a tetőről sajnos csak az ajtóból készültek képek, mert nem szerettem volna a környéken tartózkodók figyelmét felhívni magamra. Pedig annyira de annyira adta magát ez a tető és az égbolt is, hogy lőjek még pár klassz fotót. De hát ez van, ha valaki urbex helyen akar fotózni…

Nagyon tetszett a hely! Komplett posztapokaliptikus filmek, sorozatok jelentek meg a fejemben az épületet bejárva. Remélem, hogy gonosz (és kevésbé gonosz) kis gombaspórák nem telepedtek meg a légzőjárataimban ottjártamkor. Mert bizony nagyon örülök, hogy erre (is) jártam!

 

No nem mintha nem lenne még vágyott célpont az országhatáron belül, de egy alkalommal úgy alakult, hogy átruccantunk szomszédolni Szlovákiába. Nem is olyan messze, mindjárt rájöttök!

Az egykori nagy üdülőterület jelenleg újraéledőben van, egymást érik a felújítások, bizonyos épületek már gőzerővel üzemelnek, azonban akad bőven elhagyatott épület is. Én most egy üdülő központi épületét fogom bemutatni nektek. Egy másik alkalommal pedig majd a szomszédos épület kerül sorra, ahol a vendégek megszálltak. Elképesztő élmény amit ott láttam! No de haladjunk sorjában és maradjunk egyenlőre a főépületnél. Igazán tetszetős kívülről is.

• 
• 
• 
• 

A gazdasági bejárat felől közelítjük meg célpontunkat és mindjárt egy Prágában gyártott (nyilvánvalóan még a Csehszlovák időkből származó) mérleg fogad minket. Nincs túl jó állapotban szegényke, ugyanakkor kifejezetten impozáns és örömteli találkozás számomra belépéskor (Magyarországon egy nevelőotthon kollégiumának pincefolyosóján találkoztam hasonlóval). Ha jobbra - balra körülnézünk a folyosón, a szokásos káosz és pusztulás látványa fogad minket idáig hurcolt, majd valakik által szétbontani kezdett különféle nagyobb elektronikai berendezésekkel. Az egyik helységben tárolhatták a tányérokat és egyéb ebédlői felszereléseket, ma már jelentősen hiányosan és meglepő módon rozsdától (a fém polcoktól származóan) sárgállottan várják az érdeklődő tekinteteket.

• 
• 
• 
• 
• 

Nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy erre kell lennie a gazdasági irodának is, melyet villámgyorsan meg is találok. Nem lehetett babonás az itt dolgozó, mivel a 13-as iroda volt az övé! Bár Szlovákiában (egykori Csehszlovákiában) vagyunk, az ajtó mellett „Iroda A kopogás díjtalan!” felirat fogad. Mondtam hogy nem mentünk messze! 😊 Bent külön felhívnám a figyelmet az egyetlen egykori fali díszítésre utaló momentumra, egy pirosas kis terítővel fedett virágtatóra. Csuda otthonos lehetett az iroda… Az ajtónál lévő felirat után nem is lepődöm meg a „Sladová karta zásob” című nyomtatványon kézírással a „pohár” szó szerepel. Vajon mikori lehet ez az irat?

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Utunkat szembe folytatjuk, ahol a konyhát szemlézhetjük. Aki járt már hasonló helyen, annak ismerősek lehetnek az itt található egykor ezüstös fényben csillogó nagy konyhai „feleszerelések”. Jelenleg persze a káoszos a megfelelő kifejezés az ott uralkodó állapotokra. A konyhától egy lépésre megcsodálhatom (ti pedig a kapkodásomnak hála csupán kissé homályosan) az ételliftet. Ezek szerint az éttermet fent találom. Irány a (dolgozói) lépcső!

• 
• 
• 
• 
• 

A konyha felső részlegében, a tálalóban vagy előkészítőben (nem tudom mi a helyes szakkifejezés) találom magam. Igen, itt van az étellift „emelete” is (meg is állapítottam gyorsan, hogy ez is Prágában készült). Ide került fel a menü, a lelkes (vagy nem annyira lelkes) konyhások pedig adogatták ki az ablakon a nyaralóknak. Valakik ellenálhatatlan vágyat érezhettek az ablak kitörésére sajnos. De legalább nincs összefirkálva. Viszont a természet megmutatta már magát itt penészgombák formájában. Jól passzol a piros-fehér függönnyel.

• 
• 
• 
• 

Éééés akkor ennyi káoszos rongálásos látvány után az étteremben katonás sorba rendezett asztalok és székek késztetnek szájtátott csodálatra. Persze nincsenek illúzióim, ezt is szétpakolhatták, azonban lelkes urbexesek egy-két jó fotó kedvéért szépen visszarendezhették. Köszi! avagy Dakujem!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Mert ha alaposabban megnézitek a fényképeket, akkor egyrészt látható, hogy több sornyi asztal elférne a teremben, illetve nézzétek csak meg az egyik képen mi van a széttört ablakban…illetve imitt-amott aszalok romjai fedezhetők fel. A retro csillárért külön köszönet, hogy nem törték szét… mindenhol.   

Innen utunkat a bárba folytatjuk, illetve ami még megmaradt belőle. Itt is fellelhető urbexes rendezkedések nyomai😊, no és egyértelműen a vandálkodásé is. Egyetlen autentikus dizájnelemként a „Milde Sorte” cigaretta reklámját fedezem fel. Nem nehéz nem észrevenni. :D Ez egy osztrák cigaretta márka, amelyet Magyarországon az Egri Dohánygyár is gyártott licenc alapján 1976-tól.

• 
• 
• 

Nem tudom pontosan mi lehetett a következő helységek eredeti funkciója. Szolgálati pihenő, társalgó? Bár ez utóbbinak ellentmond, hogy egymásból nyílnak, viszont erkélye mindegyiknek volt. Mindenesetre így kaptok egy kis ízelítőt abból, hogy néz ki a szálló rész! (megsúgom: Durvábban!)

• 
• 
• 
• 
• 

A babafej a sarokban kifejezetten horrorfilmes klisének tűnik, nem tudom hogy kerülhetett oda. De amúgy tényleg kissé para. Ha megnézitek a zöld padló és bútorhuzatok kiválóan harmonizálnak a fura formában megjelenő zöldpenésszel, a piros(narancssárga?) huzatos ülőke pedig ügyesen megtöri ezt a harmóniát feldobva a látványt és hangulatot.  Kifejezetten meglepő ezek után a tégláig lecsupaszított helység. Vajon milyen lehetett, hogy mindent, de mindent elvittek onnan? Ezek után szerintem joggal vélem úgy, hogy ez volt az igazgató irodája nagyon-nagyon menőn berendezve! 😊

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Majdnem kihagytam! Egy kis bemutató az erkélyekről:

• 
• 
• 

Ha leballagunk a lépcsőn, amit az egykori vendégek is használtak, azonnal feltűnik az esztétikus életérzésű ismeretlen urbexesek következő műalkotása: puffok sorban címmel. Igyekeztem a képeben összehozni a csillárral és a függönnyel őket, hogy teljes legyen a retro élmény!

A lenti iroda bejárata melletti faliújság szerűség igazán meghökkentő azzal a zöld anyaggal. Kár hogy nincsenek már meg az oda kitett képek vagy dokumentumok.

Az irodában azonban találunk bőven a földön elszórva papírokat. Elsősorban az „Élelmiszer Fogyasztói Naplóból” hever sok szerte szétt. Illetve itt is a zöld padlószőnyeg volt, mint mindenhol a szállón (már ahol megmaradt).

• 
• 
• 
• 

Végül, de nem utolsó sorban ismét egy urbexes műalkotás! A mechanikus seprű a fotellel című csendélettel zárom bemutatómat. Kimondottan örülök, hogy erre jártam, mert ez a retro környezet igencsak magával ragadott. Mint az elején jeleztem, ez csupán a felvezetés volt a szálloda épület csodáihoz. Folytatás a talán következő bejegyzésben. Valamikor…

Felfedezéseim során megfordultam néhány egykori laktanyában is. Alapvetően a lakott településektől távol lévő egykori helyőrségekben akadtak csupán az egykori mindennapi életből megmaradt emlékek. Valami oknál fogva ezeket nem feltétlenül ürítették ki teljes mértékben, illetve talán túlságosan távoliak voltak a fosztogatóknak is. Mondjuk írásom tárgyát képező helyről nem gondolom, hogy nagyon akartak volna hazavinni bármit is. Tekintettel arra, hogy egykori honvédségi könyvtárak közül mutatok be hármat.

Az első helyen érdekes módon a könyvár épülete a katonai területen kívül helyezkedett el. Tehát az őrségen túl. Gondolom ez nem könnyítette meg a könyvtárba járást, mivel ehhez el kellett hagyni a laktanya területét, amit azért tuti hogy csak úgy simán jövök-megyek formában nem lehetett megvalósítani.

 

Viszont cserébe szerintem egy egészen jól – értsd: nem csupán kötelező propaganda termékekkel - ellátott könyvtár lehetett. Mármint a megmaradt könyvek alapján. Kezdem mindjárt a különlegeségekkel! Mert ki gondolta volna, hogy Bradbury-től a Marsbéli krónikákat kölcsönözhették a honvédek, vagy Rákosy Gergelytől A daru című szatírikus könyvet, amely nem kímélte a ’70-es évek bürokratikus abszurd világát?! Én biztosan nem! Bizony látok több más kiadást is az Európa Zsebkönyvek sorozatból, a Magvető Kiadótól, de még a Modern Könyvtárból is! Van ám Karinthy Ferenctől is könyv, illetve Latinovits Zoltán szigorú tekintetét is felfedezem a Verset mondok című könyvének hátoldaláról.

• 
• 
• 

Természetesen akad itt más jellegű könyv is. Állampolgári és honvédelmi ismeretek 1990-ből, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Újítási útmutatója 1993-ból, vagy például Földes Sándor és Kecse Lajos könyve, az Alparancsnok 1981-ből.

• 
• 
• 

Örömmel látom, hogy talán a KRESZ vizsgára is fel lehetett készülni a vállalkozó szellemű katonáknak. Legalábbis erre következtetek a Közúti elsősegélynyújtás című tankönyvből. Véradást is szerveztek és a számomra suliból oly ismerős nagy térképet is látok. Mindjárt kettőt (az egyiket az előtérben találtam). Jó, mondjuk a suliban nem ilyen állapotban volt A Föld országai térkép, azonban mindenképpen nosztalgikus érzés viszontlátni. :D Azt sosem fogjuk megtudni, hogy a Fortés fényképes dobozban milyen fényképeket tartottak...

• 
• 
• 
• 
• 

A következő helyszín egy jóval nagyobb és komplexebb helyen található. Talán ennek is köszönhető, hogy teljesen üres. Azaz távozáskor szisztematikusan kiürítették az egész kócerájt. Mondjuk azért akadt itt különleges látnivaló, azonban nem könyvtár tematikában, így nem térek most ki rá. Ellenben mint látható külön Olvasóterem is állt a katonák rendelkezésére. Az épület ezen része enyhén szólva nincs mindenhol tipp-topp állapotban jelenleg. Egészen egyedi módon néz ki…

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A harmadik helyszínünk viszont nem teljesen üres. Maradt néhány csemege az arra járónak. De első körben ízleljük meg a környezetét. Kedves és barátságos nemde? :D

• 
• 
• 
• 

No, de kukkantsunk be a könyvtárba is, már ami maradt belőle…Sok könyvet nem hagytak itt sem.

Csodás propaganda fotókra bukkanhatunk a múltból. Az egészben csupán az a megdöbbentő, hogy ezt tényleg komolyan gondolták! A „Fiatal katonák a hadtörténeti múzeumban” feliratú képen észrevettétek hogy a múzeumpedagógusnak vélt hölgy kezében egy hatalmas bot (pálca) van? Ki merne nem figyelni ilyen esetben?! :D Ami szintén feltűnt, hogy a képeken nagyon sok az ázsiai vonású katona. Vajon mi lehet az oka? Jó, a „Koreai Néphadsereg művészei” képnél érthető.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

No nézzük milyen remekbe szabott könyvek maradtak ránk: „A haza és a szocialista rendünk védelméért” sorozatból tankönyv, foglalkozásvezetői segédkönyv és köztük egy üres Algopyrines doboz. De ne aggódjatok, megvan a levél is belőle, bár hiányzik pár pirula… A Politikai Vitakör 85/23-as száma bizonyára nagy olvasottságnak örvendhetett a sorkatonák körében… :D Azt még csak találgatni sem tudom, hogy mivel tudták megtölteni a „Az eskü egész életre kötelez” című tankönyvet. Mindenesetre kicsit kitakarja Zalka Mátét, remélem nem haragszik meg érte. Viszont örömmel konstatáltam, hogy a bűnmegelőzéssel már 1985-ben a Magyar Néphadseregben is komolyan foglalkoztak. Különben miért adták volna ki a „A sorkatona bűnözése megelőzésének társadalmi és politikai eszközei” című kötetet. Aki ezt a címet kitalálta… aki pedig jóváhagyta… Uhhhh! De nem csak a bűnt szerették volna megelőzni, hanem a dohányzást is. Szerintem nem sok sikerrel.

• 
• 
• 
• 
• 

Ilyen képet ma már biztosan nem tennének ki középiskolásokról, mint amelyik ez az építőtáboros. Csúnya balhé lenne belőle! Mindenesetre érdekes kontrasztban van a lányok és a katonák öltözéke. Valaki nagyon „mókás” kedvében volt amikor ezeket a képeket válogatta ki megjelenésre.

A végére pedig egy kis extra kulturális lehetőség. „A nagy briliáns valcer” című Paál István rendezte szlovén színdarab plakátja. Nem egy könnyű darab, nem tudom mit szólhattak hozzá a sorkatonák. Képzeljétek el, vannak benne „obszcén szavak” amin egyes nézők felháborodtak… :D

https://www.veszpremtv.hu/regi-idok-mozija-65-resz/

http://beszelo.c3.hu/keretes/drago-jancar-1948

A bemutatott helyek természetesen több minden felfedeznivalóval szolgáltak és örömmel konstatáltam mindegyik esetben, hogy erre jártam. Sőt! Volt, ahova vissza is mentem. De nem az volt a célom, hogy a teljes laktanyákat bemutassam. Írásomban szerettem volna számotokra bemutatni néhány helyőrségi könyvtár megmaradt emlékét pár pillanatképpel és személyes benyomással fűszerezve.

Természetesen roppantul izgalmas egy elhagyatott gyár, üzem felkeresése. Az ottmaradt gépek csodálata, a fellelt egykori dokumentumok közötti kutakodás erőteljes vonzerőt jelent a felfedezőknek. Azonban rendre megfeledkezünk a portákról, mondhatni átrohanunk rajtuk. Pedig egykoron az ott dolgozók voltak a gyárak első és rendíthetetlen bástyái. Jóváhagyásuk nélkül nem léphetett vagy hajthatott be senki! A portással ezért is igyekezett mindenki jóba lenni, aki emiatt érthető módon bizalmatlan volt az emberekkel. Ráadásul eléggé korlátozott volt a mozgástere, szinte be volt zárva a fülkéjébe. Így alakultak ki a sajátságos és sokszor egészen egyedi mikrokörnyezetek a portásfülkékben.

Tehát hagyjuk most a gyárat, nézzétek meg velem a portásfülke épületét és környékét!

• 
• 
• 

A kapun és a sorompón kívül (aminek a karja már nincsen meg, csak a doboza) egyetlen gyári portás nem maradhatott tükör (2 db!) és figyelmeztető tábla nélkül.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A tábla már csak azért is fontos volt, hogy szabályszegés esetén, elég volt csak rámutatni. No meg nem kellett elszajkózni minden egyes újonnan belépőnek hogy mit nem szabad. Vagy esetleg azért mert ha minden nap találkoztak vele, akkor szépen rögzülhetett a dolgozók tudatában? Nem tudom… De ha jól látom, a gyár területén csak semmi száguldozás! Megértem. Ne itt éljék ki (avagy múlt időben) Forma-1-es hajlamaikat a sofőrök. Másrész tilos volt fényképezni az üzemben. Azaz fényképezőgépet bevinni. Vigyázni kellett ám az ipari titkokra!!! No de itt féltek a tűztől is, de nagyon! Nem véletlen, hiszen vegyi üzemről van szó. Mondjuk ha belegondolunk hogy anno milyen sokan dohányoztak, nem lehetett könnyű betartatni ezt a szabályt.

No, de nézzük mi kell még a portához. Sok fény természetesen, hogy elmondhassa a portás bácsi a meséből jól ismert mondatot: „Hogy jobban lássalak!”.

• 
• 

Illetve amire senki nem gondolt, az nem más, mint egy térkép a falon az üzemről némi idegennyelvű felirattal. Mára már jócskán megkopott. Szegény idegeneknek kísérő nélkül ez alapján kellett eligazodnia a telepen…? Bár erősen kétlem, hogy ha fényképezőgépet nem lehetett bevinni, akkor csak úgy egyedül bóklászhatott egy idegen egy vegyigyár telephelyén… De akkor minek a térkép?!

A gyár jellegéből adódóan, itt is kellett hogy legyen egy hordó a „Szenyezett felitató anyag”-ból.

• 
• 

No és természetesen a porta épülete kellően el van látva ablakkal, biztosítva a lehető legjobb kilátást. Viszont szigorúan tükrös felületű ablakkal! Így aztán én is ott vagyok a képen. :D

Akkor lépjünk be az épületbe, hiszen ez nem olyan kicsike portásfülkécske ám!

• 
• 

Az ablak alatt hogy kéznél legyen, némi sufnituning módon csavarokon lógtak egykor a kulcsok filctollal feliratozva… Fura, de így gondolom nem kellett állandóan a kulcsos szekrényhez rohangálni. Mára viszont asztalon szétszórva hevernek. Valaki ellenállhatatlan késztetést érezhetett erre ezek szerint. Vagy csak simán nem szereti a rendet és ezért szórta szét. De nini! Egy régi (de nem réges-régi!) 2 Ft-os érme! Sikerült homályos fotót készítenem róla. Bocsi!

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ami viszont nagyon meglepett az az, hogy a portás anime rajongó volt. Legalábbis erre utal az a számtalan felragasztott matrica a kulcsok közelében. Miyazaki Hajao (avagy Mijazaki Hajao) filmjéből láthatunk kis bemutatót. Nekem úgy tűnik hogy Chihiro Szellemországban magyar címet viselő animeből vannak a karakterek. (a film néhány elismerése: Oscar-díj, Aranymedve-díj, Japán fesztivál legjobb film!) A Mester amúgy a közelmúltban töltötte be 84. életévét.  https://hu.wikipedia.org/wiki/Mijazaki_Hajao

• 
• 

No, de nem ez az egyetlen érdekesség itt! Az unalmas órákat olvasással töltötte el anime rajongó portásunk. Például Pável Fjodorovtól a Dovator tábornok című könyvet olvasta. Ez egy 1954-ben kiadott 525 oldalas könyv, antikváriumokban ezerpárszáz forintér hozzá lehet jutni. Már akit érdekelnek a II. világháború harcai szovjet szemszögből. Aztán ott van Bárány Tamástól a Húsz év című regény. Ez sem mai kiadás! 1953-ban adták ki ezt kötetet, azonban több kiadást is megért annak idején. Antikváriumokban szintén fellelhető valamelyik verziója, eléggé különböző árakon.

• 
• 

Amit még megtudhatunk, hogy bizony saját porszívóval is rendelkezett a porta. Nem is akármilyennel! Philips P84 Electronic porszívóval! Képzeljétek, még mindig lehet kapni hozzá porzsákot is! Időtálló darab lehet. De nem próbáltam ki. Valószínűleg áram sincs a telephelyen.

• 
• 

Igazolványt is találtam 2008-ból, amely feltételezhetően a belépéshez volt szükséges.

Menjünk csak beljebb, nézzük meg mi van arra. Valószínűleg az étkező, pihenő helység lehetett valamikor. Illetve nyilvánvalóan vannak a vizesblokkos helységek is, de azokat nem viziteltem le.

• 
• 

Azt gondolnátok, hogy ennyi volt? Neeem! Van bizony Váróterem is. Nem is akármilyen! Persze nem a porta épületében, viszont igazi apokalipszis utáni állapotban találjuk. Nem is fűzök hozzá kommentárt. Nézzétek és csodáljátok! Nekem a kedvencem a nyújtott „S” alakú fűtőtest!

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A telephelyen jártam már korábban, azonban mint kiderült, akkor nem fedeztem fel mindent. Ami nem is csoda, hiszen rámsötétedett. Második alkalommal viszont alaposabb voltam! De ahogy hallom, sajnos azóta még rosszabb lett a helyzet. Rongálás és a fellelhető dolgok eltulajdonítása… Örülök, hogy még akkor jártam erre, amikor még bőven volt mit látni! Talán majd a telep többi részéről is beszámolok. Egyszer. Majd. Talán. 😊

 

Egy szőlőkkel borított hegyoldal kanyargós útja mentén szomorkodik egy egykor szebb napokat látott hotel. Vagy méretét tekintve inkább hotelecske. Bezárását követően számomra úgy tűnt, hogy nem anyagi haszonszerzésből látogatták meg elsősorban. Illetve valószínűleg azért, csak éppen nem leltek kívánatos dolgokra. A berendezési tárgyak elég jól megmaradtak. Viszont az esztelen rongálás… Nézzétek csak!

Bár a bejárati ajtót eltorlaszolták, az üvegen pontosan látszik, hogy nem térbeli amőbázás miatt vannak kitörve a kisablakok. A csöppnyi recepciós pultra is jutott az üvegcserepekből. A parkettáról nem tudom eldönteni, hogy vajon azért van ilyen állapotban mert el akarták vinni, vagy…. nincs ötletem. Mert beázás nyomait nem látom. Rongálásét annál inkább. 2007-es programajánlót és árlistát is kikészített valaki előttem ottjárt urbexes a pultra. Úgy tűnik 3 csillagos volt a hotel egykoron. Tornai Pincészet boraiból jól betárazhattak…😊A cserépkályha mindenesetre nagyon menő! Ráadásul nem az egyetlen az épületben!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

 No de nézzünk körül a földszinten! Bizony újabb cserépkályha pár karácsonyi dísszel és egy kandalló az amúgy alaposan kiürített irodában! A wc ajtón lévő képet elnézve, csak reménykedni tudok, hogy ez a dolgozói részen volt, mert egy 3 csillagos szállodába elképzelni sem tudok ilyet a vendég szakaszon.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Természetesen a Társalgót sem kímélték a vandálok. Olyan érzésem van, hogy itt erejüket próbálgató, energiától túlfűtött kamaszok járhattak, annyira céltalannak tűnnek a rongálások nyomai számomra. Itt találtam a legnagyobb cserépkályhát is. Szerencsére ezeket nem bántották! Szeretem a cserépkályhákat, az apai nagyszüleim házában bizony azzal fűtöttek. De nézelődjünk csak tovább mielőtt elkezdek itt nosztalgiázni!

• 
• 
• 

A földön néhány érdekességre is bukkanhatunk. Jó, Budapest telefonkönyvet láttam már, de hogy pl. az American Royal Club Card katalógus még nem jött velem szembe sehol, az biztos! Úgy tűnik nem azonos helyekre jártunk. :D Mindenesetre egy 2004-es katalógusát egy netes antikváriumban megtaláltam leárazva 970 Ft-ért. Te jó ég! Ki ad ki ezért pénzt????? Alapvetően arról szólt ez a hangzatos nevű dolog, hogy pénzért kiváltotta valaki ezt a kártyát, amire aztán a szerződött helyeken különféle kedvezményeket kapott. A korszakra jellemző módon telefonmarketing útján értékesítették a kártyákat.

• 
• 
• 
• 
• 

 No, térjünk vissza a hotelhez és nézzük meg a szobákat odafent! Ne legyen illúziótok, itt is rongáltak. A tükör lehetett a legnagyobb ellenségük. Lehet hogy ennyire ronda volt az egyik illető, hogy nem bírt szembesülni önön csúfságával és inkább ripityára törte a tükröt?! Nem tudjuk meg, a tükör nem őrizte meg rusnya képmását. A fotó viszont a cipőmet a tükörben igen. :D

• 
• 
• 

A TV-kel valószínűleg erődemonstrációt tarthattak, vagy sosem láthattak még képcsöves TV-t és kipróbálták hogy milyen nehéz is valójában. Mert amúgy minek kerültek le a földre? Külön örülhetünk hogy ezeket nem törték össze. Egy képzeletbeli vállveregetést küldök nekik ezért.

• 
• 
• 

Az ablakok viszont itt sem feltétlenül úszták meg a rongálást, ahogy az egyik telefonkészülék kagylója sem bírta ki a padlóval való találkozást. De nini! Egy szállás árlista 2010. októberéből! Azoknak pedig akik az Újszövetséget a padlóra dobták és még rá is léptek... hmmm, hát gondolom nekik külön helyük van a Pokolban. Azért a fenti részen némi beázás és penészedés nyomai láthatóak. Az ágybetétek (pedig nem olcsó dolog) a helyükön, viszont a lámpabúrák esetében némi hiány tapasztalható.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Maga a hotel a cserépkályhák kivételével nem volt különösebben vonzó és nem nyújtott extra élményt számomra. Alapvetően az elhelyezkedése miatt vált érdekessé, ami miatt felkerestem. A pinceétterme és a kültéri medencéje ki is maradt számomra, de nem hiszem hogy még egyszer erre járok hogy bepótoljam ezt a hiányosságot.

• 
• 
• 

 

Az urbex élményt alkalmanként hátrahagyva elmegyek hivatalos eseményekre, bejárásokra is. Kétségtelen hogy ilyenkor nincsen meg a szokásos izgalmi faktor, nincs olyan adrenalin löket, mint egy elhagyatott hely felfedezésekor. Viszont megvan az exkluzivitás élménye, hiszen bármikor nem lehet ezeket a helyeket meglátogatni. Betörni viszont nem fogunk. Legalábbis én biztosan nem!

Ilyen legális bejárásra kiváló alkalom az évben a Kulturális Örökség Napja. Sokat logisztikáztam, hogy lehetőleg mindenhova eljussak ahova szeretnék. No meg persze gyorsnak is kellett lennem, mert a helyekre való bejutás legtöbbször regisztrációhoz kötött meghatározott keretlétszámmal. Írásom tárgyához viszont nem kellett semmi ilyesmi, így köztes célként terveztem be két fixált időpont között.

Ha nem állt volna egyenpólós emberke és nem lett volna logós zászló az amúgy teljesen jellegtelen vasajtó előtt, akkor biztosan nem tudom, hol lehet bejutni. Belépve viszont egy csodahelyre kerültem! Gyorsan tisztázzuk mi is ez a hely: a bejövő áramot a villamosok működéséhez szükséges árammá alakítja át. Nyilván van ilyen funkciójú hely több is Budapesten. Na de még egy olyan, mint ez, nincsen! Az épület 1908-ban épült és belépve azt látom, hogy jobbra elkerített részen a jelenleg működő berendezések teszik a dolgukat. Balra viszont elképesztő fém monstrumok és mindenféle analóg kijelzőkkel ellátott csodák sorakoznak kiállítási tárgyakként. No meg egy maroknyi ember csoportosul egy klasszikus kék köpenyes mérnök bácsi köré, aki engem is villámgyorsan elvarázsolt mondandójával. Valójában alig értek belőle bármit is, de bizisten hogy ha ő lett volna a fizika tanárom gimiben, biztosan több minden megmaradt volna a fejemben a tananyagból. Tátott szájjal hallgatom, ahogyan teljes beleéléssel mesél a gépekről, magáról az áramátalakítóról. Egy csoda ez a bácsi! Látom ahogy az ott dolgozó és a berendezésekre is vigyázó szakik tisztelettel tekintenek rá, ha felé téved a tekintetük.

A bácsi az 1911-ben készült Simens dinamót működés közben is bemutatja! A gép teljesítménye 1.000 kW és 1912-től egészen 1970-ig használták és mint láthattuk, még jelenleg is üzemképes!!!!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Majd a vele szemben lévő kisebbet is megcsodálom. Ő közben folyamatosan mesél és mesél.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Egy nagyon nem fémből készült fura kapszula is ott sorakozik. Nem más, mint egy mini bunker. Mert bizony a II. világháború alatti légiriadók során a dolgozó nem mehetett óvóhelyre. Így ide bújt be gyorsan, ha veszélyes volt a helyzet. Klausztrofóbiás ember ezek szerint háborús helyzetben nem dolgozott itt…

• 
• 
• 
• 

Miután megcsodáltam már minden tárgyat lent, addigra teljesen elengedtem hogy bármit is értsek abból amit a bácsi próbál megértetni velünk. Egyre türelmetlenebbül vártam, hogy feljussak az irányítópulthoz. Aztán miután feljutottam, arra vártam, hogy elmenjen végre onnan minden látogató és fotózhassam ezt a csodát. Illetve tudjam nyugodtan bámulni, befogadni. Az egyáltalán nem zavart, hogy semmit sem értek abból, hogy melyik kapcsoló mire való, vagy a műszer mit mutatott. Egyszerűen imádom az ilyen régi ipari berendezéseket. Bámulom a csodálatos esztétikáját, a sok analóg kijelzőt, kapcsolót, tekerentyűt. A mérnöki csodát. Elgondolkodtat a dolog, hogy pl. anno a Pirx egyes részeit forgathatták volna itt is és akkor kevesebb citromfacsaró vagy kávéfőző lett volna benne és jobban is nézett volna ki az egész… Sok képet készítettem, teljesen beleszerettem ebbe az irányítópultba!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Vele szemben lévő szekrényeken a feliratok segítenének (ha érteném…) eligazodni, hogy mi is a funkciójuk. Mondjuk a „Visszavezetők mérőmezeje” nyilván nekem nem mond semmit, azonban pl. a „Belső Gubacsi út”-ról legalább sejtem, hogy az ott lévő vezetékekről adott információt. :D

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Találok még két régi Budapest térképet is. Szeretem a régi térképeket böngészni, összehasonlítani a jelen állapotával egy-egy helyet.

• 
• 

Az irányítópult végén van egy fülke, amiről nem esett szó. Mármint a tájékoztatás során. De azért én benyitottam. A telefonhoz nem mertem hozzányúlni, mivel a felirat szerint forró… :D De legalább értelmet nyert számomra a „forró drót” kifejezés! Klassz tekerős telefon. Nekem volt szerencsém ilyet élesben használni valamikor régen…

• 
• 
• 
• 
• 
• 

De ha már telefon. Az irányítópultnál egy oszlopra szerelve is van ám egy! Nézzétek csak micsoda gyönyörű régi darab! Mellé tettek néhány korban és témában hozzá illő táblát is. Imádnám ha az irodámban egy ilyet használhatnék! Az a csengő rajta…! Annak aztán van hangja!

• 
• 
• 
• 

Persze a telefon után visszatérek az irányítópulthoz és csak bámulom-bámulom bamba vigyorral. Szerencsére a látogatók távozóban, itt fent nincsen senki, csak oldalt két szaki, akik vigyázzák a gépeket. A merengésből az újabb érkezők zaja zökkent ki, akiknek újra elkezd mesélni a mérnök bácsi. Kicsit lemegyek még közéjük, belehallgatok a tájékozatóba. Főleg, mivel az elejéről lemaradtam. Aztán nehéz szívvel, de indulok tovább. Vár a következő hely, ahova viszont időbe oda kell érnem.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Nagyon örülök, hogy eljutottam ide. Terveim szerint jövőre is erre járok!